A borrá nemesedő szőlő

Javában tart a szüret Kárpátalján. A korán érő fajták szedését ugyan még augusztusban elkezdték, a termés tömeges szüretelése azonban ezekben a napokban-hetekben folyik, s várhatóan október közepéig eltart a későn érő fajták esetében.

Az idei év nem ígérkezik kiemelkedőnek a szülő és a bor szempontjából. A sok eső idén nyáron ugyancsak megtette a magáét. A betegségek és nyavalyák – peronoszpóra, barnarothadás, lisztharmat stb. – sok helyütt komoly kárt okoztak a termésben. Még a nagybani, profi termelők közül sem mindenkinek állt módjában annyit permetezni, amennyit a körülmények megkívántak volna, s ráadásul mindig a megfelelő, leghatásosabb szerekkel. A legtöbb szőlőben a hagyományos bordói lénél egyébbel nem is igen tudták megvédeni a növényeket a magas költségek miatt. De még ami szőlőt meg is kímélt a gomba, a kórokozó és a madár, abból sincs sok köszönet, hiszen a must cukorfoka általában lényegesen alacsonyabb az elmúlt években megszokottnál.

Mindez azonban csöppet sem csökkenti azok lelkesedését, akik a leszedett szőlőből saját bort készítenek Kárpátalján. Még a csak lugason szőlőt termesztő városiak is elővették ezekben a napokban a szőlődarálót, a kádakat és a prést. Ha 5-6 tőkénél több a szőlő, sok helyütt még a rokonságot is áthívják, s a szüret egyfajta családi eseménnyé válik, nemegyszer szalonnasütéssel, vidám tereferével egybekötve.

Szent eseménynek az ilyen alkalmakat jobbára csak azok a régi vágású emberek tekintik, akik még apjuktól, nagyapjuktól tanulták meg, hogy bort készíteni muszáj, az a férfi embernek majdhogynem kötelessége. Napjainkban, amikor ha lassan is, de ismét emelkedőben van a szőlőtermesztés és a borkészítés presztízse, reménykedhetünk abban, hogy ismét lesznek fiatalok, akiket megbabonáz a szőlő borrá alakításának szertartása, s felnőve maguk is a hordók avatott mestereivé válnak. Sajnos a ma középkorúak nem egy nemzedéke kimaradt ebből az örök körforgásból, s ez ugyancsak fájón érzékelteti hatását a hagyományok továbbörökítésében.

Ezekben a kis háztájikban, gazdaságokban, ahol ráadásul javarészt többfajta szőlőt termesztenek, általában nem terem annyi, hogy különválasszák legalább a fehér- és vörösbornak valót. Szerencsés esetben a párosított fajták ennek ellenére valamennyire illenek egymáshoz, s az egybedarált szőlőkből kinyert halványrózsaszín nedű a hordókban végül a házigazdák számára fogyasztható itallá érik. Sok esetben azonban sajnos még ez sem számít, hiszen az így készült bor nagyja amúgy sem a háziak szükségleteinek fedezésére készül, hanem "eladásra", azaz az örökösen száraz, s kevéssé válogatós torkok locsolására, esetleg a napszámosok megvendégelésére. Éppen ezért az sem ritka, hogy külön hordóba kerül a háziak ünnepi alkalmaira szánt nedű, s az, amit majd műanyag flakonokban, kannákban visznek el a vásárlók. Az ilyen "borba" azután bőven kerül víz is, no meg cukor, pótlandó, amit a természet idén nem adott meg a szőlőnek, s nemegyszer magát a szőlőt is kiváltandó az italból.

Elbeszélgetve a tulajdonosokkal olybá tűnik, hogy idén a saját használatra szánt borba is bőven kerül a cukorból, mert hát a második világháború óta ugyancsak átalakult ivási szokásaink értelmében a bornak azért "ütnie" is kell. A cukrot már csak azért sem sajnálja senki, mert jelenleg viszonylag olcsó, egy liter egyszerűbb "házibor" feketekereskedelmi ára pedig 8-9 hrivnya, azaz egy fél liter gyengébb minőségű vodka bolti árával megegyező.

A legfeljebb csak közepesnek, hektáronként átlagosan 50-60 mázsásnak mondható termés, és a 17-18 cukorfokos, azaz meglehetősen közepes mustminőség mellett legfeljebb a hordókba kerülő levek savai, ízei bátoríthatják a gazdákat, amelyek a fentebb vázolt nehézségek ellenére is jó közepeseknek mondhatók, azaz, ha valamivel kevesebb is lesz idén a borból mint vártuk, a minőséggel azért végső soron nem lesz baj. Ez pedig már csak azért is fontos, mert a vidéki kistermelők italából ma már sok kerül az idelátogató turisták asztalára is.

szcs