Meghalt a koalíció, jöhet az előrehozott választás?

2008. szeptember 19., 10:00 , 401. szám

Kedden, a parlamenti hét első ülésnapjának reggelén Arszenyij Jacenyuk házelnök hivatalosan is bejelentette a Julija Timosenko Tömbje (BJUT) és a Mi Ukrajnánk - Nemzeti Önvédelem (NU - NSZ) választási tömörülés alkotta kormánykoalíció megszűnését.

"Valaki szeretne egy perc hallgatást? Hát nem szükséges" - próbálta némi iróniával elütni a bejelentés patetikus hatását a parlament elnöke, de nem sok sikerrel. Jacenyuk egyébként napirend előtti felszólalásában arra fektette a hangsúlyt, hogy a kormányválság nem lehet akadálya a törvényhozás munkájának, melyet a történtek ellenére is folytatni kell. Éppen ezért az NU - NSZ részéről megválasztott politikus kész volt vitára bocsátani a házelnök személyével, annak újraválasztásával kapcsolatos esetleges kérdéseket, hogy azután a képviselők mielőbb hozzáláthassanak a törvényhozói munkának.

Ugyanakkor ne feledjük, hogy Jacenyuk bejelentésével ketyegni kezdett a parlament esetleges feloszlatásáig hátralévő időt mérő óra. Mint emlékezetes, amikor az NU - NSZ szeptember 2-án a parlament őszi ülésszakának első napján bejelentette kilépését a demokratikus koalícióból, Viktor Juscsenko államfő mindjárt jelezte, hogy amennyiben az alkotmány által előírt 30 napon belül nem alakul meg az új kormánytöbbség, feloszlatja a törvényhozást, s új választásokat ír ki.

Nem csoda ezek után, hogy a képviselőket mégiscsak jobban érdeklik ezekben a napokban a korábbi koalíció felbomlásával, illetve az új parlamenti többség kialakításával összefüggő kérdések, mint a törvényalkotói munka. Vjacseszlav Kirilenko, az NU - NSZ parlamenti frakciójának vezetője azonnal jelezte, hogy amennyiben bejelentik a BJUT és a Régiók Pártja (PR) alkotta új koalíció megalakulását, frakciója számára nem marad más hátra, mint bejelenteni az ellenzékbe vonulást. Előző nap Kirilenko elmondta, hogy pártja semmiféle ajánlatot nem kapott egy új koalíció megalakítására vonatkozóan.

Ugyanakkor Litvin Blokkja (BL) részéről jelezték, hogy a párt kész csatlakozni a BJUT és a PR alkotta koalícióhoz, amennyiben bejelentik annak megalakulását, s elfogadják álláspontjukat.

Ami a kormányfő pártját, a BJUT-ot illeti, nem sokkal a koalíció felbomlásának hivatalos bejelentését követően Andrij Skilj, a párt parlamenti frakciójának tagja máris úgy nyilatkozott, hogy minden olyan politikai erővel tárgyalni fognak a koalícióról, amely kész erre. Hozzátette: a Mi Ukrajnánkkal és a KPU-val nem kerül sor konzultációkra, mivel azok eleve elutasították ennek lehetőségét. A pravda.com.ua internetes hírportál információi szerint ugyanakkor előző este Julija Timosenko a párt parlamenti frakciójának zárt ülésén az előrehozott választásokra való felkészülésre utasította a képviselőket, s Andrij Skilj sem tagadta, hogy a konzultációkkal párhuzamosan pártja már a választásokra készül. A pártban úgy látják, egy koalíció létrehozásának esélye igen csekély.

Korábban Timosenko felszólította Juscsenkót, hogy félretéve az "érzelmeket és az elnöki választásokért folytatott küzdelmet", térjen vissza "csapatával együtt" a demokratikus koalícióba. Ellenkező esetben a BJUT kész folytatni a törvényhozásban azt a taktikát, hogy az eddigi ellenzéki pártokkal együtt szavazva fogadják el a szükséges törvényeket, hangoztatta a kormányfő.

Mint emlékezetes, mintegy két héttel ezelőtt a BJUT a PR-rel és a kommunistákkal együtt szavazva fogadott el számos olyan jogszabályt, amelyek korlátozzák az államfő hatalmát. Az NU - NSZ éppen ezért, a véleményük szerint a koalíciós megállapodás felrúgását jelentő eljárás miatt döntött a koalícióból való kilépés mellett.

pszv