Választási sajtótükör

2008. október 24., 10:00 , 406. szám

A Gyeny című napilap szakírója úgy véli, hogy a választások eredeti menetrendjét már nem lehet tartani. Mindenekelőtt azért, állítja a lap, mivel a Központi Választási Bizottság (CVK) gyakorlatilag ignorálja a választási kampányidőszakot. Ugyanakkor a választások jogszerűsége körül zajló bírósági huzavona több hétig is eltarthat a Gyeny előrejelzése szerint, ezért nem kizárt, hogy a voksolást februárra-márciusra halasztják.

A Szegodnya arról ír, hogy a választások előtt felélénkült a pártokkal való kereskedelem. Egy-egy párt ára 300 ezer dollárnál kezdődik, de akár egymilliónál többet is megérhet. Pártot vagy azért vesznek az érdekeltek, hogy a parlamentbe jussanak, vagy azért, hogy szavazatokat raboljanak az ellenfeleiktől. Ukrajnában ma 150 párt működik.

A Népi Ruh 20 megyei szervezete jelentette be, hogy támogatja Borisz Taraszjukot, a párt vezetőjét, aki a BJUT-tal való szövetség mellett áll ki – írja a Kommerszant. A nyilatkozók elítélték a párt egyes tagjait, akik ellenezték ezt, azzal vádolva őket, hogy a párt megosztására törekednek. A Kommerszant idézi a pártvezetéssel szemben ellenzékbe vonult Leszj Tanyukot, aki viszont azt állítja, hogy nyomást gyakorolnak a pártszervezetekre.

hk