A Bárka a főiskolán

Ablak a kortárs magyar irodalomra

2008. október 31., 09:00 , 407. szám

A Békéscsabán megjelenő Bárka irodalmi folyóiratot és annak internetes magazinját, a BárkaOnline-t mutatták be a lap munkatársai a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola könyvtárának olvasótermében tartott találkozón október 23-án. A hallgatókból és tanárokból álló népes közönségnek a kortárs magyar irodalom jeles fórumának számító lapot Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a kéthavonta megjelenő Bárka és a rendszeresen frissített Bárka Online főszerkesztője mutatta be. Majd a lap munkatársai - ismert, tehetséges fiatal prózaírók - mutatkoztak be, beszéltek eddig megjelent műveikről, amelyekből felolvastak egy-egy részletet.

Kiss László, a Bárka szerkesztője, kitűnő prózaíró és kritikus, akinek két novelláskötete jelent meg idáig. A legutóbbit Árnyas utcai szép napok címmel az idei könyvhéten mutatták be. A szerző ez utóbbi művét a következőképp jellemezte: "Ezt akkor is kézbe tudja venni az ember, ha két-három percre van ideje olvasni. Rövidprózákat, kisprózákat tartalmaz. A kötet utolsó címadó ciklusa apró, 1200 karakteres írásokat tartalmaz, terveim szerint, ha azt valaki egy szuszra végigolvassa - húsz oldalnál nem több az egész -, akkor egy posztmodern utaztató regényt kap." Végül A Beethoven vidéken című faluciklusból olvasott fel egy részt, amely egy falu kulturális életét igyekezett sok-sok humorral bemutatni, ahol létrehoztak egy Trehány nevű rock-kocsmát.

Másodikként Kiss Ottó író, költő mutatkozott be, akinek több prózai kötete: novellái, regényei, valamint gyerekverses kötetei jelentek meg. Van közöttük olyan, amelyet már idegen nyelvekre is lefordítottak, és több díjazott is. Ezúttal a Csillagszedő Márió című gyerekverses könyvből olvasott fel, amelyben a szerzőn keresztül egy óvodáskorú kislány mondja el határozott véleményét az őt körülvevő világról, a családhoz, a szomszéd kisfiúhoz fűződő viszonyáról. A villanásnyi képekből lassanként, mint egy mozaik, összeáll egy történet, amelyben sok frappáns, humoros megjegyzést, tipikus gyerekszáj-megnyilvánulást és szórakoztató nyelvi leleményt is hallhattunk. Mindez a nevetés mellett mélyebb elgondolkodásra késztette a hallgatóságot.

Szabó Tibor író, a Bárka Online szerkesztője bemutatta a hallgatóságnak a folyóirat internetes magazinját, amely a www.barkaonline.hu internet-címen megtalálható. Megtudhattuk, hogy a 2007. január elsején indult portált az első tíz hónapban 100 000-szer nyitották meg, az azóta eltelt időben újabb 300 000-en. Az internetes folyóirat bővebb a nyomtatottnál és 30%-ban korábban nem publikált anyagokat is tartalmaz. A folyóirat szerkesztői arra kérték a jelenlévő kárpátaljai alkotókat és a magukban tehetséget érző diákokat, hogy küldjenek írásokat a lapnak. Szabó Tibor ugyancsak felolvasta egyik írásának részletét. Az írás címe: Mindig szót fogadtam anyának, amelyben a szerző egy hatéves kori maradandó élményét meséli el.

Végül Elek Tibor főszerkesztő is felolvasta egyik, az október 23-i ünnepséghez kapcsolódó írását.

dózsa