Diákkonferencia a Rákóczi-főiskolán
Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Területi Tudományos Diákköri Konferencia, melynek a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.
A konferenciát dr. Barkáts Jenő, a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium elnöke, a főiskola prorektora, a szervezőbizottság elnöke nyitotta meg. Amint megtudtuk, ez a rendezvény azért jött létre, hogy fórumot biztosítson valamennyi kutatni vágyó kárpátaljai magyar diák számára. A konferencia egyben megmérettetési lehetőséget is jelent, az itteni eredményes szereplés esetén a legjobb pályaművek szerzői nevezési lehetőséget kapnak a magyarországi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. A konferencia előadói a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, illetve az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatói voltak. Összesen 39 pályamű elbírálására került sor. Értékelésében a zsűri az előadások magas szakmai színvonalát emelte ki. Dr. Beregszászi Anikó felszólalásában rámutatott az ilyen alkalommal szerzett tapasztalat fontosságára diák, tanár számára egyaránt. Dr. Csatáry György külön hangsúlyozta a rendszeres kutatómunka fontosságát. A szakmai zsűri László Elemér klimatológiai, Molnár Ferenc történelemtudományi, Molnár Anita nyelvtudományi és Nagy Enikő tantárgypedagógiai kutatását értékelte a legjobbnak. Külön dicséretet kapott Kükemezey István szilárdtestfizikai, Csává Katalin orvostudományi és Dobos Sándor történelemtudományi pályamunkája.
snicer