A művész maradjon ember
Tálak, vázák Hidi Endrétől
Falvaink lakói az előző századok során a közöttük élő, paraszti származású agyagművesekkel készíttették el mind a hétköznapi használatra szánt tálaikat, korsóikat, szilkéiket, mind pedig az otthonaikat ékesítő, agyagból megformált dísztárgyaikat, így ezek díszítésében is viszontlátjuk a népművészet motívumait, s e kerámiák is elválaszthatatlan részei lettek a "magas" művészet éltető gyökerének számító népművészetnek. A jelenkor több keramikusa pedig - mint a nagydobronyi Hidi Endre is - magától értetődő természetességgel fordul e tiszta forrás felé.
A külföldön, illetve idehaza egyaránt ismert és elismert iparművésszel készítendő riport időpontját egyeztetve, a mester megjegyezte, bármikor felkereshetem, kivéve az ebédidőt, mert nem szereti, ha étkezés közben zavarják - ami teljes mértékben érthető. Így végül egy napsütéses őszi délelőttön látogattam el szépséges kerámiákkal ékes otthonába...
- Miként is lettem keramikus? - tekint vissza beszélgetőtársam pályája kezdetére. - Édesapám festő volt, s engem is vonzott a festészet, ám amikor 1960-ban felvételiztem az Ungvári Iparművészeti Szakiskolába, akkor ott még csak kerámia-, illetve szobrász szak működött, s mivel a kerámia szakon festészetet is oktattak, így erre jelentkeztem. Bár később festészeti szak is nyílt az intézményben, akkor már nem akartam oda átmenni, "lehorgonyoztam" az agyagművességnél, s azóta is iparművészként alkotok.
A művész leginkább a tradicionális formákat kedveli, népi hagyományokat őrző dísztányérok és -vázák, pompás emberalakos korsók, illetve gyönyörű kerámiaszobrok kerülnek ki a keze alól. Ez utóbbiak hosszú folyamat eredményeiként látják meg a napvilágot, lévén, hogy előbb külön-külön el kell készíteni az egyes részeiket, s ezek összeragasztásával születnek meg a figurális alkotások. És bár nagy vonalakban előre megtervezi a műveit, mint kifejti, az agyag is "vezeti" a kezét az alkotói folyamat során, s eközben részleteiben módosulhatnak az előzetes elképzelések...
- Mi a művészi hitvallása? - érdeklődöm.
- A művész maradjon ember, s akkor a művészete is emberi lesz - fejti ki. - Amúgy vannak, akik a "magas" művészethez képest alárendelt helyzetűnek tartják a népművészetet, pedig az előbbi is az utóbbiban gyökerezik, abból nő ki, s nem szabad úgy feltenni a kérdést, hogy melyik képvisel nagyobb értéket, ahogy azt sem dönthetjük el, hogy melyik az ízletesebb gyümölcs: az alma vagy a körte. Mind a két művészet más, de ha nincs nép, akkor művészet sem lenne...
A közönség legutóbb ez év áprilisában tekinthette meg Hidi Endre alkotásait a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága közös évi reprezentatív kiállításán a Kárpátaljai Megyei Néprajzi Múzeumban, a legutóbbi személyi tárlatát pedig 2004-ben, 60. születésnapja alkalmából bonyolították le ugyanott, míg az első egyéni kiállításának az Ungvári Hungarológiai Központ adott otthont még 1990-ben, csaknem két évtizeddel ezelőtt. Közben két önálló kiállítással mutatkozott be Budapesten, egy személyi tárlattal Sárospatakon, s kettővel Kijevben, a Népművészeti Szövetség székházában. Közös kiállítást tartott Veres Péterrel a Hatvani Galériában, illetve Prófusz Mariannával a kijevi Lavrában. Többször is részt vett a Révész Imre Társaság közös tárlatán a Magyarok Világszövetsége székházában, illetve egy-egy kiállításon a budapesti Árkád Galériában, a németországi Hannoverben, valamint Lengyelországban, hogy a hasonló kárpátaljai rendezvényekről már ne is beszéljünk.
- Az egyik legnagyobb tárlatomra pedig Kijevben, az Ukrajna Palotában került sor 2001-ben, az ukrán államalapítás 10. évfordulója alkalmából, melyet követően megkaptam az Ukrajna érdemes népművésze címet, míg a magyar állam a Kisebbségekért Díjjal tüntette ki a Révész Imre Társaságot, s ennek tagjaként engem is - emlékezik vissza beszélgetőtársam. - Amúgy vegyesen állítom ki a dísztányérokat és -vázákat, illetve az emberalakos dísztárgyakat és kerámiaszobrokat, hogy színesebbekké, változatosabbakká tegyem a tárlatokat.
Az említett kiállításokon kívül, beszélgetőtársam 1994-ben részt vett a Karcagon megrendezett VI. Alföldi Fazekas Triennálén, megnyerve annak különdíját, s többször is bemutatkozott a Szegedi Nemzetközi Népművészeti Fesztiválon. A Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor (salánki jurtatábor) visszatérő vendégeként pedig érdeklődő gyermekeket, fiatalokat vezet be az agyagművesség "rejtelmeibe", s ritkábban más alkotótáborok munkájába is bekapcsolódik. De mivel foglalkozik még a művészet mellett?
- Hosszú ideje, a KMKSZ választmányi tagjaként, részt veszek a testület munkájában, a különböző döntések meghozatalában, idehaza pedig gazdálkodom, kertészkedem is - válaszol a keramikus. - Van egy kis szántóföldünk, melyen tengerit, búzát, krumplit termesztünk, s ha szép termést hoz a kukoricás, akkor 3-4 hízót is tartunk az ólban, mert jól jön az asztalra egy kis füstölt sonka, meg a többi finomság. Tavaly, sajnos, kevés málét takaríthattunk csak be, s nem is vásároltunk disznót, az idén viszont jól sikerült a termés, így jövőre ismét lesz hízónk. Emellett jelenleg van ötven baromfink, illetve huszonnyolc nyulunk, míg a kertben zöldségfélékkel foglalkozunk, azonkívül tízféle szőlőt is termesztek, elsősorban fehér és piros delavárit, oportót, othellót, illetve bányai izabellát (az idén pedig már a kadarka is termőre fordult), s általában 400-500 liter bor kerül a hordókba.
És reméljük, Hidi Endrének még hosszú éveken át munkát fog adni a föld meg a műhely...
Lajos Mihály
