Játék a betétekkel

Pénzpiac

2008. december 12., 09:00 , 413. szám

A betétesek nyugtalanok, a szakemberek pedig tehetetlenek - nagyjából így foglalható össze a hrivnya immár két hete tartó folyamatos gyengülésének története.

A nyugtalanság csúcspontját azoknak a híreszteléseknek az elterjedése jelentette mintegy két héttel ezelőtt, miszerint az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) a valutában elhelyezett betétek kötelező hrivnyára váltását fontolgatja saját valutakészleteinek feltöltése érdekében. A hírt azonnal cáfolták a jegybanknál, s határozottan tagadta a tényt Viktor Juscsenko elnök és a kormány is, érezvén, hogy egy esetleges pénzpiaci pánik katasztrófát okozhat. A helyzet súlyosságát jelezte, hogy az államfő még a rémhírkeltéssel megvádolt sajtósok felelősségre vonását is megpendítette, holott a narancsos forradalom óta nem volt rá példa, hogy a hatalom nyíltan a szólásszabadságot sértő eljárással fenyegetőzzék. Állítólag az Ukrán Biztonsági Szolgálat is vizsgálódott az ügyben. Végül, bár az embereket valószínűleg nem sikerült végérvényesen meggyőzni arról, hogy a felsőbb körökben soha, senkinek nem fordult meg a fejében a kötelező valutabeváltás gondolata, a pánikot sikerült megakadályozni.

Amikor már úgy tűnt, hogy kezdenek elcsitulni a hullámok a hrivnya körül, éppen maga a nemzeti bank járt el némileg ügyetlenül. Múlt pénteken ugyanis az NBU hatályon kívül helyezte azt az október 11-i rendeletét, mely korábban megtiltotta a bankoknak, hogy kiadják a lekötött lakossági bankbetéteket azok futamidejének lejárta előtt. Az intézkedést annak idején azzal indokolták, hogy a bankok megbízhatóságában kételkedő lakosság tömegesen vette ki hosszú távra lekötött betéteit a pénzintézetekből, ezzel tovább rontva azoknak a pénzügyi válság miatt amúgy sem kedvező helyzetét.

A nemzeti bank vezetői ezúttal igen bizakodónak tűntek, s lépésüket azzal indokolták, hogy azt "a bankok működésében tapasztalható pozitív tendenciák megszilárdítása céljából" tarják szükségesnek. A bankárok viszont nemigen értették a nemzeti banknak ezt a hirtelen hangulatváltását, hiszen az minden előzmény nélkül való volt, ők maguk pedig továbbra is ellenezték a betéteknek a futamidő lejárta előtti visszafizetését.

Szombaton reggel azután kiderült, hogy a bankárok és a sajtó "a rendelet nem kellően pontos megfogalmazása miatt értették félre" a nemzeti bank szándékát. Ezért kellett az NBU-nak egy újabb körlevélben megerősítenie szándékát, miszerint a betét-visszafizetési moratórium feloldása ellenére "megengedhetetlen", hogy a betéteseknek idő előtt kiadják lekötött betéteiket. Az NBU ugyanakkor ezúttal sem nyilatkozott arról, miként kellene megakadályozniuk a kereskedelmi bankoknak a betétek kivételét, amennyiben az jogtalan eljárás.

Volodimir Sztelmah jegybanki elnök mindenesetre a betéteseket is önmérsékletre szólította fel, azokkal a bankokkal szemben pedig, amelyek nem vállalják akár a polgári peres eljárást is ügyfeleikkel szemben a betétek megtartása érdekében, "keményebb" elbánást helyezett kilátásba.

hk