KMPSZ-gyűlések

2008. december 12., 09:00 , 413. szám

A kárpátaljai magyar pedagógusok érdekvédelmi szervezete, a KMPSZ, reagálva a kárpátaljai magyar oktatásban kialakult helyzetre, tevékenysége fokozásának érdekében változásokat eszközöl a szervezet szerkezeti felépítésében. A helyi alapszervezetek és a megyei elnökség mellett a jövőben középszintű szervezetek is segítik a munkát. Folynak tehát a regionális közgyűlések.

2008. december 6-án került sor Munkácson a KMPSZ Munkácsi Regionális Szervezetének alakuló gyűlésére. A körzetben működő 10 általános és középiskola pedagógusait a gyűlésen 34 küldött képviselte. A gyűlésen részt vett Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke is. A küldöttek megválasztották a regionális szervezet tisztségviselőit, illetve javaslatot tettek néhány megyei szintű tisztségviselőre is. A szervezet elnökévé Gulácsy Gézát, alelnökeivé Nagy Sándort és Fodor Valériát, titkárául Tóth Margitot választották. A háromtagú ellenőrző bizottságot Molnár Béla, Iván Éva és Fakász Valéria alkotja. A küldöttek a megyei közgyűlésnek Nagy Sándor elnökségi tag és Molnár Béla ellenőrző bizottsági tag megválasztását javasolták.

December 7-én Nagyszőlősön, 8-án pedig Aknaszlatinán tartották meg a következő regionális közgyűléseket.

Orosz Ildikó elnöki tájékoztatójában minden helyszínen beszélt a kisebbségi értelmiségi lét új kihívásairól, a pedagógus szerepéről, kitért az iskolánkénti specifikus problémamegoldás fontosságára. Az elnök asszony beszámolt az iskolai felmérésekről, melyek megmutatták, hogy egyre nehezebben tud a kárpátaljai magyar gyerek bekerülni a felsőoktatási intézményekbe. A szövetség egyik fő feladatának a tehetséges gyerekek felismerését, felkarolását és a főiskoláig való eljuttatását tekinti.

A KMPSZ Nagyszőlősi Regionális Szervezetének elnöke Kész Barna, a Felső-Tisza-vidéké pedig Benedek Imre.