Születőben az új koalíció

Litvin lett a házelnök

2008. december 12., 09:00 , 413. szám

Az elmúlt hét még úgy telt el a Legfelsőbb Tanács háza táján, hogy mindenki a Julija Timosenko Blokkjának (BJUT) és a Régiók Pártjának (PR) koalíciós tárgyalásaira figyelt. E hét elejére azután nagyot változott a helyzet: az államfő pártjának tartott Mi Ukrajnánk - Népi Önvédelem (NU-NSZ) választási tömörülés bejelentette, hogy koalíciós tárgyalásokat kezd a BJUT-tal és Volodimir Litvin Blokkjával (BL), s még a héten létre kívánják hozni a kormánykoalíciót.

A szakértők meglehetősen szkeptikusan fogadták a nem éppen egységéről híres tömörülés bejelentését, kedden, a parlament első munkanapján azonban kiderült, hogy a BJUT és a PR viszonya elhidegült, s a kormányfő pártja bizony mégiscsak tárgyalásokba kezdett egykori koalíciós partnerével. Ugyanakkor Litvin Blokkjánál is megerősítették, hogy készek koalícióra lépni az NU-NSZ-szel és a BJUT-tal, sőt a délelőtti órákban már azt sem tartották kizártnak, hogy a parlament délutáni ülésén Volodimir Litvint házelnökké választják. Litvin természetesen mindjárt vállalta a jelölést, s estére megtörtént a csoda: a törvényhozás több heti huzavona után személyében első nekifutásra megválasztotta új elnökét.

A parlamenti jegyzőkönyv szerint a 422 jelenlévő képviselőből 244 szavazott igennel, köztük a BJUT 154, az NU-NSZ 40, az Ukrán Kommunista Párt (KPU) 27, a BL 20 és a PR 3 képviselője. Figyelemre méltó, hogy az NU-NSZ 32 és a BJUT két képviselője nem szavazott Litvinre, ugyanakkor az igen gombot nyomta meg három PR-képviselő is.

A kommunisták a szavazás után jelezték: azért szavaztak Litvin megválasztására, mert a koalícióról tárgyaló három párt előbb határozott a házelnök megválasztásáról, mint a parlamenti koalíció létrehozásáról. A pártnál tagadták, hogy szavazataikért cserébe miniszteri tárcákat ajánlottak volna fel a számukra.

Az új házelnöknek azután első dolga volt, hogy bejelentse: a BJUT, az NU-NSZ és a BL parlamenti koalíciót hozott létre. A helyzet persze nem ennyire egyértelmű, az NU-NSZ honlapján például még aznap este jelezték: nem tartják a frakcióra nézve kötelezőnek a Borisz Taraszjuk frakcióvezető-helyettes által aláírt koalíciós megállapodást, mivel azt előzetesen nem egyeztették a frakcióval.

A BJUT-nál ugyanakkor jelezték, nem tartják kötelezőnek a koalíciós megállapodás azonnali aláírását, annak szövegén az elkövetkező napokban tovább lehet dolgozni most, hogy a legfontosabbat, a házelnök megválasztását elvégezték.

A parlament lapunk megjelenésével egy időben, csütörtökön folytatja munkáját.

pszv