2009. január 2.

Vízkereszt - Isten elrejtett dicsősége

Az Úr érkezését és megjelenését az egyházban két nagy ünnepen ünnepeljük: ezek egymás után állnak két magaslaton. Az egyiken ott találjuk a szegényes jászolt az istállóban: egy szegény, hajléktalan gyermeket és néhány pásztort - de a másikon fénylik az Úr dicsősége: bölcsek jönnek távoli vidékről és hódolnak a Királynak.

Isten eljött, megnyilatkozott, ami után annyira vágyódtunk, hogy egyszer megláthassuk. És mégis egészen más jött, mint amit gondoltunk. Isten megjelent, de gyengeségben. Földi élete a jászolban kezdődik, úgy nő fel, mint egy ácsfiú. De amikor a Jordán folyónál Jánoshoz megy, fölötte megnyílik az ég és az Atya hangja szól: "Ez az én szeretett Fiam..." - Aztán látjuk őt a kánai lakodalomban, ahol a víz engedelmeskedik neki és "megmutatta isteni hatalmát". Látjuk a halászcsónakban fáradtan aludni, de amikor fölkel, parancsol a szélnek és a tengernek.

Így megy ez végig Jézus egész életén: együtt van az emberi gyengeség és az isteni erő egészen addig, amikor mint gonosztevő a szégyenfán függ felfeszítve, de akkor is megremeg a föld, nap és hold elsötétedik, és a százados megjegyzi: "Ez valóban Isten Fia volt."

János apostol öregkorában Jézus életére visszatekintve így foglalja össze benyomását: "Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttjének dicsőségét."

Elrejtett, és mégis látható - látható és mégis elrejtett. Isten dicsőségének megnyilvánulása beburkolózik a szolga alakjába.

És amilyen volt Jézus élete Palesztinában, olyan az ő további élete az Egyházban. A történelem folyamán elrejtve él az emberi gyengeségben, és mégis mindig újra átragyog azon. Minden időben úgy tűnik, hogy halálra van adva, és mégis hallatlan erővel tölti el a híveket. Ismételten felragyog gyakran éppen ott, ahol a legsötétebb van, ahol legkevésbé várjuk, ahol legkilátástalanabbnak látszik a helyzet.

Isten megjelenik és megnyilatkozik, de csak azok látják Őt, az Ő jeleit, csak azok hallják hangját, akik ráfigyelnek, akik erősen hallgatnak, virrasztanak, éberek... Akik így figyelnek, azok meglátják Isten dicsőségének felragyogását a világban, az egyházban, a természetben és az emberekben is... Mert a mi emberi szegénységünkben is van valami elrejtve az Isten dicsőségéből... és ha hitben és szeretetben beismerjük gyengeségünket, meglátjuk dicsőségét és megkapjuk kegyelmét.

Theo Gunkel nyomán:

Bohán Béla