Batyubál Császlócon

2009. január 9., 09:00 , 417. szám

2008. december 28-án, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezete a hagyományok jegyében immár negyedik alkalommal rendezte meg óévbúcsúztató batyubálját, melynek helyszíne a már megszokott és oly sokak által közkedvelt ungvári járási község, Császlóc volt.

Roják Mária, Császlóc polgármestere, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke üdvözölte a járás minden részéből meghívott, közel 150 fős vendégsereget, köztük dr. Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Megyei Tanács és a KMKSZ alelnökét, valamint dr. Soós Kálmánt, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezete elnökét, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát. A továbbiakban köszönetet mondott mindazoknak, akik segítséget nyújtottak a bál szervezésében, aztán mindenkinek reggelig tartó jó szórakozást kívánva megnyitottnak nyilvánította a rendezvényt.

A kulturális programban elsőként a népviseletbe öltözött helyi Csicsergő Csajok Csapata (vezetőjük: Kriczky Margit) lépett fel, majd az amatőr ifjúsági tánccsoport magyar csárdást és karikás táncot adott elő (felkészítőjük: Tóth Nándor). A Csicsergő Csajok Csapata a továbbiakban humoros szórakoztató műsorral (harmonikakíséret: Bacskai Béla), illetve a nagysikerű tv-műsor, a Szombat-esti láz mintájára készített bábos táncszámokkal produkálta magát.

Fogas Beáta, Manzics Viktória, Gergely Róbert és Tóth Nándor pedig nagysikerű rock and roll táncot adott elő. Nagy közönségsikert aratott ifj. Bakos Éva és Saláta Viktória is, akik táncdalokkal szórakoztatták az egybegyűlteket.

A helyi vendéglátók azonban nemcsak a színvonalas műsorszámokról gondoskodtak, hanem arról is, hogy senki meg ne éhezzen-szomjazzon. Végezetül Roják Mária újévi jókívánságait tolmácsolta a bálozóknak, akik hajnalig mulatoztak.

A talpalávalót idén is Palkó Tibor és zenekara (Juhász József szintetizátoron, id. Palkó Tibor gitáron, ifj. Palkó Tibor szintetizátoron, Szabó Sándor szaxofonon) szolgáltatta.

A rendezvényt a Szülőföld Alap is támogatta.

bzs