Petőfire emlékeztek Badalóban

2009. január 9., 09:00 , 417. szám

Badalóban szép hagyománynak számít, hogy az esztendő első napján megemlékeznek Petőfi Sándor születésének évfordulójáról.

A helyi református templom külső falán immáron több mint 70 éve emléktábla hirdeti, hogy a magyar szabadságharc lánglelkű hírnöke 1847. július 17-én - útban Erdélybe menyasszonyához, Szendrey Júliához - e szent falak tövében tartott pihenőt.

Az év első Úr-napi együttlétén Baráth Imre lelkész is megemlékezett erről a nevezetes eseményről. Az istentiszteletet követően az emléktábla köré gyülekeztek a megemlékezők, akiket elsőként Balogh Zoltán, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, a beregszászi járási tanács tagja köszöntött. Sín József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke, a járási adminisztráció elnökhelyettese beszédében méltatta Petőfi Sándor életútját. Nagy András, Badaló polgármestere arról szólt, hogy a Kárpátalján fellelhető négy Petőfi-emléktábla egyike itt, Badalóban található, mely tényre a helyiek méltán lehetnek büszkék. Sárközi Gyula, a falu jelenkori krónikása mély érzelmekkel szavalta el a Petőfiről írt saját költeményét, majd két vers zárta a műsort. Nagy Gabriella Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet című költeményét, Péter Zita pedig Reviczky Gyula Petőfi él című versét mondta el.

Az ünnepi megemlékezés a Szózat eléneklésével, illetve az emléktábla megkoszorúzásával ért véget.

(tamási)