Vadászebek, lovak, mangalicák

Egy sokoldalú állatorvos

2009. január 16., 09:00 , 418. szám

Nemrég egy ismerős vadász barátom panaszkodott arra, hogy kutyája rettenetesen fél a puskalövéstől, s nem tud vele mit kezdeni. Ez adta az ötletet, hogy keressek egy olyan személyt, aki efféle problémákra nyújt megoldást. Így ismerhettem meg a tiszakeresztúri Mándy Gyula állatorvost, aki szabadidejében – többek között – vadász- és kotorékebek kiképzésével is foglalkozik.

– Honnan jött az ötlet?

– Gyerekkoromtól kezdve foglalkoztam kutyákkal, felnőve sem szakítottam velük, hiszen állatorvos lettem. Nyugodtan kijelenthetem, hogy értek a nyelvükön, hiszen elsősorban vadásznak tartom magam, s egy vadásznak a legfontosabb segítője a jó vadászkutya. Évekkel ezelőtt egy magyar vizslám második lett egy kárpátaljai munka-versenyen. Most is vannak vadászkutyáim is, kotorékkutyáim is. Főleg ismerősök hozzák hozzám azokat az állataikat, amelyeknek van valamilyen hiányosságuk. A múltkor is hoztak hozzám egy több mint kétéves kutyát, amelyik félt a lövéstől, azt petárdával "kúráltam ki". Először kisebbeket dobtam messzebbre, aztán egyre nagyobbakat, lassan közelítve az állathoz, végül jött a puskalövés.

– Mit kell tudni egy vadászeb kiképzéséről?

– Vidékünkön többféle vadászebfajta van elterjedve, ilyen a német és a magyar vizsla, az angol és az ír szetter. A leggyakoribb a német vizsla, mert ez szívósabb, mint a magyar fajtársa, bár az utóbbi okosabb. A német vizslát nagyon korán, kölyökkorban nincs sok értelme túlságosan betanítani, mert nagyon hamar felejt. Ez a fajta csak kétéves korára válik jó kutyává. A kiképzés első lépése, hogy megismerjük az állatot, és az hozzánk szokjon, hogy engem fogadjon el "falkavezérnek". Ezután következnek az alapszabályok, pl. hogy vezényszóra ott maradjon, majd jöhet az apportírozás, vagyis a vadászat főbb momentumaira való nevelés: a vad megkeresése, megállása, visszahozása. A vízhez való szoktatás is fontos, hiszen a különböző vízimadarak elejtése után a kutya hozza ki a gazdájának az elejtett zsákmányt. Ezt is csak apránként lehet "beadagolni": először csak térdig érő vízbe dobunk neki valamilyen szőrös vagy tollas csalit, viszont ha nem hozza ki, be kell menni vele. A kiképzés lényegében egy türelemjáték: ha valamit a kutya nem akar megcsinálni, meg kell mutatni neki többször is. Nagyon fontos a vad megállásának megtanítása is, ami nagyban függ az ebek szaglásától: minél jobb, annál messzebb állja meg a rejtőzködő vadat, s várja, hogy vezényszóra felriassza. Erre is van módszer, én egy bot és egy nyúlbőr segítségével szoktam tanítani. Addig dobálom a csalit, amíg a kutya megtanulja a helyes folyamatot. Ideális esetben három–három és fél hónapig tart egy vadászeb kiképzése. Ez azonban ritka eset, leggyakrabban olyan kutyákat hoznak hozzám, amelyiknek valamilyen "hibája" van. Ezeket elkülönítem, s a kiképzés alatt nem is láthatja a gazdáját.

– Mi a helyzet a kotorékebek kiképzésével?

– A kotorékkutyák terén eddig a foxterrier volt inkább kedvelt, ma már a jakterrier a favorit, így hozzám is ezek kerülnek. A kiképzésüket 4-5 hónapos korukban érdemes elkezdeni, s körülbelül 3-5 hónapig tart. Fontos, hogy jó vérvonalú legyen az eb. Először műkotorékkal próbálom rávenni a munkára, amit mi készítünk. Ezután kiviszem őket "terepre", s elhagyott rókakotorékban folytatódik a kiképzés. Ilyenkor jó, ha a betanítandó mellett van egy tapasztalt állat is, mert attól könnyebben elsajátítja a "fogásokat". Egy-két hónap után jöhet az utolsó fázis, amikor keresünk egy élő kotorékot, amelyből a tapasztalt ebbel kizavartatjuk a rókát, aztán a másikkal bejáratjuk a járatokat, hogy érezze, szokja a rókaszagot. A kotorékkutya vizsgája az, amikor már egyedül vág neki egy rókalyuk bejárásának és kiugrasztja onnan a kotorék "tulajdonosát".

– Akadnak-e különleges problémák, esetek?

– Akad, például amikor rosszul dolgozik össze a két kutya. Egy alkalommal kotorékba küldtem két jakterriert, akik lefojtották a bent talált rókát, de nem egy oldalra húzták kifelé. Végül az erősebbik eb nyert, én csak annyit láttam, hogy az egyik terrier jön kifelé, húzza a rókát, aminek a másik végén a másik kutya van. Olyan is akad, amikor borz lakik az odúban, nem róka. Ez mifelénk védett állat, de nagyon könnyen elbánhat a kutyákkal.

– Ön nemcsak kutyakiképzéssel foglalkozik, hanem van más elfoglaltsága is...

– Igen, nemcsak ez az egyetlen hobbim. A szívem csücske volt mindig is az ősi magyarok élete, állattartása. Korábban lovakat tartottam, ami nagyon nagy befektetés volt, de nem volt kifizetődő, s a tizennégy állatból tizenkettőt eladtam, kettő a fiaim számára maradt meg, hogy tudjanak lovagolni. Utóbbi elfoglaltságot én is szívesen űzöm, sőt egy időben lovasíjászkodtam is. Úgy három évvel ezelőtt sikerült Magyarországról mangalicákat is szereznem. Ez a fajta sertés értékesebb húsú állat, mint a nálunk elterjedtek. Először csak saját részre tenyésztettem, később annyira sikerült felszaporítani, hogy már eladásra is jutott. Főleg olyan emberek vásárolják, akik törődnek az egészségükkel, mert ugyan a mangalica a zsírosabb disznók közé tartozik, de abban sokkal kevesebb a koleszterin, mint egy átlagos sertés zsírjában. Nagy álmom néhány szürke marha beszerzése. Pulim már van, s ha minden jól megy, nemsokára rackajuhaim is lehetnek.

Snicer