Rekordszámú résztvevő

Karádi helyesírási vetélkedő

2009. január 30., 09:00 , 420. szám

Január 24-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) adott otthont a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett hagyományos helyesírási vetélkedőnek, melyet Karádi Lászlóról, a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola néhai magyar szakos tanáráról neveztek el. A megmérettetésre ez alkalommal 170, 5-12. osztályos tanuló jelentkezett, ami rekordszám a verseny történetében.

Az ünnepélyes megnyitón dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a KMF elnöke köszöntötte a résztvevőket és kísérőtanáraikat, valamint Karádi László lányát, Győrffyné Karádi Máriát. Az elnök a verseny kapcsán elmondta: az, hogy a vetélkedő a magyar kultúra napjának közelségében került megrendezésre, a Karádi tanár úrra való emlékezés mellett egyben eme jeles nap előtti tisztelgés is. Orosz Ildikó ezután a nyelv fontosságáról beszélt, mely minden nemzet egyik legfontosabb összetartó és megtartó ereje. Nemcsak kommunikációs eszköz, hanem elsősorban a gondolkodás eszköze. Éppen ezért fontos az, hogy minél jobban megismerjük fortélyait, szabályzatát, rendjét és rendszerét. "Kedves diákok! Ne feledjék el, az édes anyanyelv az, amelynek köszönhetően megtanultak beszélni és gondolkodni. Legyenek büszkék arra, hogy olyan nyelvet ismernek, mely a világ egyik leglogikusabban szervezett rendszere, s amely mobilitásánál, fejlődőképességénél fogva évszázadok múltán is maradandó értéket képvisel. Édes anyanyelvük a jövőben is biztos támaszuk lesz" - mondta Orosz Ildikó.

Ezután Hutterer Éva, a zsűri elnöke ismertette a vetélkedővel kapcsolatos tudnivalókat. Végezetül Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője, a tantárgyi vetélkedők felelőse üdvözölte a megjelenteket. A versenyteszteket a főiskola magyar szakos tanárai - Hutterer Éva, dr. Kész Margit, Balogh Lívia és Balla Andrea - állították össze és javították, a verseny felügyeletét pedig a beregszászi főiskola diákjai látták el.

A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:

5. osztály, 1. Panykó Bernadett (Beregszászi Magyar Gimnázium (BMG)), 2. Kun Laura (BMG), 3. Kacsur Annamária (Beregszászi Kossuth Lajos Középiskola (BKLK)), 6. oszt.:1. Kész Réka (Salánki Mikes Kelemen Középiskola), 2. Író Viktória (BMG), 3. Nagy Éva (Mezőkaszonyi Középiskola), 7. oszt.: 1. Lánczi Annamária (BMG), 2. Strumpf Klaudia (BMG), 3. Dobsa Evelin (Tiszakeresztúri Általános Iskola) és Borbély Sándor (Mezővári Középiskola), 8. oszt.:1. Bajusz Henrietta (BMG), 2. Nagy Flóra Boglárka (BMG), 3. Nagy Alexandra (BMG), 9. oszt.: 1. Pallay Mária (BMG), 2. Barta Julianna (Salánki Mikes Kelemen Középiskola), 3. Szenykiv Mónika (Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola), 10. oszt.: 1. Kopasz Gyula (BKLK), 2. Jaró Ágnes (Gáti Középiskola), 3. Kelemen Viktória (Salánki Mikes Kelemen Középiskola), 11. oszt.: 1. Vorcsák Viktória (BKLK), 2. Szemere Judit (BKLK), 3. Bodnár Dóra (BKLK), 4. Veres Marietta (Mezőkaszonyi Középiskola), 5. Váradi Vivienn (Mezőkaszonyi Középiskola), Gimnáziumok VI., líceumok I. oszt.: 1. Máté Brigitta (BMG), 2. Orbán Nikolett (BMG), 3. Bocskai Adrienn (Nagyberegi Református Líceum (NBRL)), Gimn. VII., líc. II. oszt.: 1. Kovács Dorottya (BMG), 2. Bárdos Dávid (BMG), 3. Nagy Brigitta (BMG), Gimn. VIII., líc. III. oszt.: 1. Kiss Julianna (BMG), 2. Bíró Katalin (NBRL), 3. Tóth Enikő (NBRL), 4. Török Enikő (NBRL), 5. Bahus Tímea (Tiszapéterfalvai Református Líceum).

A legjobb helyezést elértek jutalma magyarországi kirándulásokon, illetve a KMPSZ nyári táboraiban való részvétel.

F.Zs.