Szerződést bontott a munkácsi vár bérlője

2009. február 6., 09:00 , 421. szám

A Viszokij Zamok politikai okokból lépett vissza a munkácsi vár bérlésétől. A cég tavaly októberben pályázat útján nyerte el a jogot a történelmi épületegyüttes egy részének 46 évre történő használatba vételére.

Politikai okokból visszalépett a munkácsi vár bérlésétől a Viszokij Zamok cég, amely tavaly októberben pályázat útján nyerte el a jogot a történelmi épületegyüttes egy részének 46 évre történő használatba vételére.

A munkácsi bejegyzésű korlátolt felelősségű társaság levélben tájékoztatta a bérleti szerződés felmondásáról Lengyel Zoltánt, Munkács polgármesterét. Döntésüket a cég alapítói azzal indokolták, hogy egyes magas beosztású kijevi politikusok – köztük Hennagyij Moszkal parlamenti képviselő, volt kárpátaljai kormányzó, Mikola Tomenko, a parlament elnökhelyettese és Jurij Lucenko belügyminiszter – botrányt kavartak a várrész bérbe adására kiírt pályázat kapcsán, rossz hírét keltették Munkács vezetésének, a bérlőknek, és ezzel jelentős mértékben rontották a város tőkevonzását. "A projekt körül keltett politikai feszültség lehetetlenné teszi a vár felújításával kapcsolatban vállalt feladat megvalósítását" – idézte a levelet a munkácsi Sztarij Zamok című hetilap múlt pénteken megjelent száma.

A munkácsi vár bérbe adásának ügye azért került a politikai támadások kereszttüzébe, mert a pályázaton nyertes cég alapítói a munkácsi Viktor Balogának, az ukrán államelnöki hivatal befolyásos vezetőjének a családtagjai és rokonai.

A munkácsi vár 2300 négyzetméter alapterületű középső udvarát és annak helyiségeit 2008. október 9-én vette bérbe a Viszokij Zamok Kft. tízmillió hrivnyáért. A cég vállalta, hogy éttermek és szálloda megnyitásával 45 munkahelyet teremt, és bevételeiből finanszírozza a vár felújítását. (Kárpátalja/MTI/zakarpattya.net.ua)