Teleházátadás Tekeházán

2009. február 20., 09:00 , 423. szám
Balról jobbra: Kócsi Ernő, Gérus József, Milován Jolán, Kolozsvári Sándor

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Teleház-programjának legújabb állomása a Nagyszőlősi járás magyar települése, a Gődényházával társközségben lévő Tekeháza volt.

Az értékes számítástechnikai felszerelést február 13-án a polgármesteri hivatalban a kulturális szövetség képviseletében Milován Jolán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke adta át Kócsi Ernő tekeházi alapszervezeti elnöknek és Kolozsvári Sándornak, a két társközség polgármesterének. A középszintű szervezet elnöke örömmel nyugtázta, hogy Tekeházát is sikerült bekapcsolni a KMKSZ-programjába, melynek fő célja az internet eljuttatása a magyarlakta településekre. Felidézte, hogy a Teleház-program indításának legelső állomása is a Nagyszőlősi járáshoz kapcsolódik: a salánki alapszervezetnek adták át az első számítástechnikai felszerelést. A járásban ezenkívül teleház működik még Verbőcön, Tiszaújhelyen, Tiszakeresztúrban, Gyulán és Feketeardóban. Milován Jolán köszönetet mondott Kolozsvári Sándor polgármesternek azért, hogy addig, amíg el nem készül a teleház számára tervezett külön helyiség, ideiglenesen a tanácsháza biztosít helyet a működésnek. Végezetül sok sikert kívánt a KMKSZ-alapszervezet vezetésének, a polgármesteri hivatalnak és a település minden lakosának az informatikai felszerelés megfelelő felhasználásához, hozzátéve: az internet-csatlakoztatás és az üzemeltetés költségeit a Teleház-program egy évig biztosítja.

Tekeháza lakossága a 2001-es népszámlálási adatok szerint 1546 fő volt, ebből 418-an vallották magukat magyarnak. Bár az árvizek következtében sokan elköltöztek, a település kb. 30 százalékban még mindig magyar. A 70-es években megszűnt a magyar iskola, azóta a településen kizárólag ukrán iskola működik. A magyar nyelvet fakultációként oktatják. Háztáji magángazdálkodás és kistermelés folyik. A lakosok egy része Nagyszőlősön dolgozik, sokan a határon túl, külföldön keresik meg kenyerüket.

A településen működik Kócsi Ernő vezetésével a KMKSZ Tekeházi Alapszervezete. Rendszeresen méltatják magyarságunk nemzeti és helyi jelentőségű ünnepeit. Így például március 15-ét is, melyet idén is megünnepelnek. Az ukrán iskolában tanuló gyerekek lelkesen vállalnak szerepet az ünnepi műsorokban. Tekeháza neves szülötte Bakovszky György tanár és orvos, aki Magyarország első fertőtlenítő szakembere volt.

A Teleház-programot a Szülőföld Alap támogatja.

Fischer Zsolt