Népzene- és néptáncoktatás Tiszapéterfalván

A Pál család missziója

2009. február 27., 09:00 , 424. szám

Február 19-én a Tiszapéterfalvai Zeneiskolában immár második alkalommal került sor népzene- és néptáncoktatásra a neves kárpátaljai zenészdinasztia, a Pál család szervezésében.

A rendezvény főszervezői Pál Lajos, Ukrajna Érdemes Népművelője, karnagy, zenetanár, felesége, a szintén zenetanár Jancsó Katalin, fiuk, Pál István "Szalonna" prímás, illetve lányuk, Eszter, elismert népdalénekes voltak.

Mint Pál Lajostól megtudtuk, feleségével együtt több évtizede oktatnak, népdalt és népzenét. Noha jelenleg az anyaországban élnek, gyakran visszajárnak Kárpátaljára, hogy a zene és a tánc iránt érdeklődő fiatalsággal foglalkozzanak. "Ez szívügyünk – mondja Pál Lajos. – Immár második alkalommal sikerült megszerveznünk a zeneiskolában ezt a művészeti képzést, melyen hét település – Nevetlenfalu, Tiszapéterfalva, Tiszabökény, Tivadarfalva, Farkasfalva, Fertősalmás és Nagypalád – fiatalságát "mozgatjuk" meg, több mint száz résztvevővel." Jancsó Katalin hozzátette: "A rendezvény egyben előfutára a nyáron ugyanitt a KMPSZ-szel közösen megrendezésre kerülő zenei tábornak, melyre viszont már egész Kárpátalja területéről, sőt az anyaországból is érkeznek gyerekek."

Az egynapos képzésen a gyerekek különböző hangszerek – hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, harmonika, fúvóshangszerek – megszólaltatásában fejleszthették tudásukat, az esti táncházban pedig a néptáncot gyakorolhattak. A szervezők nagy hangsúlyt helyeztek eleink gazdag kulturális hagyatékára: az ugocsai, szatmári és tiszaháti táncok, dalok oktatására. Mint Pál Lajos elmondta, ennek különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak: "Ha a gyereknek a saját népzenéjét tanítjuk, egyszerűbben megérti a szerkezetét, az összefüggéseket."

A szervezők az anyaország zenei és táncéletének neves képviselőit hívták meg a rendezvényre. Táncoktatásra a Budapest Táncegyüttes tagjait, a Harangozó-díjas Fitos Dezső és Kocsis Enikő táncosokat, a Győri és a Szentendrei Táncegyüttesek vezetőit kérték fel. A zenei oktatást pedig a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai vállalták el: Pál István "Szalonna" (zenekarvezető-prímás), Gera Attila (fúvós), Radics Ferenc (prímás), Karacs Gyula (brácsa), Doór Róbert (nagybőgő), Pál Eszter (ének). A képzésben természetesen részt vett Pál Lajos és felesége is.

Különösen nagy jelentősége volt a gyerekek számára annak, hogy a magyar zenei élet elismert képviselőitől tanulhattak. Többek között Pál István "Szalonnától", akit néhány perc erejéig munkájáról, közelmúltbeli sikereiről kérdeztünk. "Szalonna" édesapja nyomdokait követi. Közkedvelt muzsikus, otthonosan mozog a Kárpát-medence valamennyi tájegységének népzenei világában. A Pál István "Szalonna" és Bandája nevű saját zenekarának – melynek tagjai a Magyar Állami Népi Együttes zenészei – repertoárjában a legszebb Kárpát-medencei dallamok mellett népzenei feldolgozások is szerepelnek. 2006-ban megkapta a Magyar Jogvédő Iroda Artisjus-díját. Mint elmondta: az anyaországon kívül Európa és Ázsia számos országában járt már zenésztársaival. Például tavaly Nagy-Britanniában Rod Stewart zenekara mellett ők léptek fel Károly brit trónörökös születésnapján. Mint elmondta, a herceg és családja kedveli a magyar népzenét.

Pál Lajosék a péterfalvai foglalkozást követően másnap a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán adtak nagysikerű koncertet.

fzs