Hatezres könyvadomány Százhalombattáról

2009. március 13., 09:00 , 426. szám

Több mint hatezer könyvet gyűjtött a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola számára Százhalombatta város önkormányzata a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas közreműködésével. Az adományozók szombaton személyesen adhatták át a könyveket Beregszászban. A százhalombattai küldöttséget fogadta dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke, valamint Vass Ilona rektorhelyettes.

Az előzményekről Szabó Zoltán, a százhalombattai képviselőtestület tagja, az oktatási, művelődési, idegenforgalmi és sportbizottság elnöke lapunknak elmondta: "Amikor legutóbb, tavaly augusztus 19-én itt jártunk Miskei István képviselőtársammal, láttuk ezt a gyönyörű könyvtárat, s megtudtuk, hogy könyvállománya javarészt magyarországi adományokból származik. Ekkor vetődött fel bennünk a gondolat, hogy mi is hozzájárulhatnánk az állomány gyarapításához. Hazatérve megbeszéltük a lebonyolítást a Fidelitas helyi szervezetével, akik átvállalták az akció koordinálását."

Százhalombatta lakossága nagy lelkesedéssel fogadta az ötletet, tudtuk meg Nagy Annamáriától, a százhalombattai Fidelitas elnökétől. "Körülbelül két hónapon keresztül gyűjtöttük a könyveket, s az emberek nagyon kedvesen és lelkesen érdeklődtek aziránt, milyen könyveket várunk, s hová kerül az adomány. 6143 kötetet sikerült begyűjteni.

Az összegyűjtött kötetek többsége szépirodalom, de akad közöttük tan- és szakkönyv, Biblia és meséskönyv, sőt néhány 100 évesnél is idősebb könyvritkaság is, amelyek a főiskolai könyvtár különleges gyűjteményébe kerülnek majd.

A Rákóczi-főiskola nevében dr. Orosz Ildikó mondott köszönetet, hangsúlyozva, hogy többek között ennek az adománynak köszönhetően sikerül külön szépirodalmi részleget nyitnia a főiskolai könyvtárnak. Emlékeztetett, hogy a Rákóczi-főiskola könyvtára, mely egyike a legnagyobb magyar nyelvű könyvgyűjteményeknek Kárpátalján, nyitott, bárki számára jelképes, 1 hrivnyás napidíjért hozzáférhető.

Szabó Zoltán lapunknak elmondta: keresik a lehetőségét annak, miként tudnának a város önkormányzata vagy a lakosság közreműködésével hozzájárulni a főiskolai főépület tetőszerkezetének felújításához. Mint emlékezetes, korábban Százhalombatta tekintélyes összeggel járult hozzá az épület belső felújításához.

Mind az ajándékozó, mind a megajándékozott köszönetét fejezi ki a könyvek célba juttatásában való közreműködéséért a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának, illetve Bacskai József beregszászi főkonzulnak.

pszv