Egyelőre nincs pénz a BMG-re
Beregszászi Járási Tanács
Az elmúlt pénteken tartotta soros ülését a Beregszászi Járási Tanács.
Az ülés kezdetén Csizmár Béla tanácselnök örömmel tájékoztatta a képviselőket arról, hogy sikerült üzembe helyezni azt a tolmácsberendezést, amely lehetővé teszi, hogy ezentúl a képviselők ukrán, illetve magyar nyelvű fordításban hallgathassák egymás felszólalásait a teremben. Kihasználva az alkalmat, a tanácselnök ismételten köszönetet mondott ezért a régióban egyedülálló lehetőségért a megvalósítást támogató Széchenyi Alapítványnak, illetve mindazon képviselőknek, akik hozzájárultak az elképzelés megvalósításához. (Később, az ülés során azonban kiderült, hogy az ukrán pártok frakciói és az UMDSZ-frakció tagjainak többsége egyáltalán nem vették igénybe a felszerelést. Egyes felszólaló képviselők nem tartottak igényt a kábel nélküli mikrofonra sem, így a tolmács, nem hallva a teremben elhangzottakat, nem tudta fordítani a felszólalásokat, vagyis csak a magyar képviselők hallhatták vissza fülhallgatóikban a magyar felszólalásokat ukránul - a szerk.)
Napirend előtt Vas Ottó képviselő felolvasta a KMKSZ - UMP-frakció állásfoglalását, amelyben elítélik az utóbbi időben Kárpátalja területén a magyar nemzeti kisebbség emlékhelyei ellen elkövetett törvénysértéseket. A dokumentum felhívja az illetékesek figyelmét arra, hogy a Kárpátalja soknemzetiségű lakossága közötti mesterséges feszültségkeltés egyes politikai csoportok érdeke, és ez ellentmond Ukrajna hatályos törvényei szellemének. A frakció követeli az illetékes nyomozóhatóságoktól, hogy mihamarabb derítsenek fényt az elkövetők kilétére, a szellemi felbujtókra, azokat a törvények szerint büntessék meg, az okozott kárt térítsék meg. A frakció kéri a Kárpátaljai Megyei Tanácsot és a megyei közigazgatási hivatalt, határolódjanak el az elkövetők szellemi felbujtóitól, a nacionalizmus mindenfajta megnyilvánulásától, mely egy másik nemzetiség ellen irányul, s tegyenek meg mindent a jövőben az ilyen jellegű atrocitások elkerülése érdekében. A frakció állásfoglalásához csatlakozott a járási tanács valamennyi frakciója, a testület levélben fordul ez ügyben a megyei tanácshoz és a megyei közigazgatási hivatalhoz.
A gazdasági kérdések között ismét napirendre került a Beregszászi járás idei fejlesztési terve, melyet továbbgondolásra és kidolgozásra nem egy alkalommal visszautalt már a tanács a járási közigazgatási hivatalnak. Ezúttal a képviselők alapként elfogadták az adminisztráció előterjesztését, s várhatóan a következő ülésen a szükséges kiegészítésekkel együtt véglegesen jóváhagyják azt.
Ismét foglalkozott a képviselőtestület a Beregszászi Magyar Gimnázium új épületszárnyának évek óta húzódó építésével. Mint emlékezetes, a Beregszászi Járási Tanács korábban több ízben fordult levéllel a megyei hatóságokhoz, a parlament elnökéhez és az illetékes minisztériumokhoz is, kérve, hogy biztosítsák a beruházás megvalósításához szükséges forrásokat. Csizmár Béla lapunknak elmondta, egy vonatkozó kormánydöntés befagyasztotta mindazokat a beruházásokat, amelyek készenléti szintje nem éri el a 60 százalékot, ami sajnos a beregszászi gimnáziumot is érinti. Mint hozzátette, a járási önkormányzat szorgalmazására a megyei hatóságok most megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a már kiutalt költségvetési pénzeken kívül milyen megyei forrásokból lehetne esetleg mégis folytatni a kivitelezést.
Kocsis Lívia a KMKSZ - UMP-frakciótól felvetette, hogy a járási útlevélosztály vezetője számoljon be arról, milyen illetékek fizetendők jelenleg s milyen jogcímen az útlevél kiállításáért. Miután a hivatalnak jelenleg nincs kinevezett vezetője, a járási tanács levélben kér tájékoztatást a hatóságoktól, amit a sajtón keresztül tesz közzé. (Ennek kapcsán vetődött fel az a nagy derültséget keltő kérdés, hogy ki is jelenleg a járási tanács és a járási állami közigazgatási hivatal által alapított Beregi Hírlap főszerkesztője. Miután a lapot megbízott főszerkesztőként 2008. október 4-től Pavlo Zahrijcsuk jegyzi, Zubánics László közel fél éve nem tesz eleget főszerkesztői teendőinek. Zubánics képviselő válaszában elmondta, hogy abban az esetben, ha huzamosabb ideig külföldön tartózkodik, illetve más ügyekből kifolyólag van távol, jogában áll távolléte idejére megbízott főszerkesztőt kinevezni - a szerk.)
pszv