Mosollyal várják az utasokat

2009. március 27., 09:00 , 428. szám

Az ukrán határőrök ezentúl mosollyal, vasalt egyenruhában és kifogástalan modorban fogadják az államhatárt átlépő utasokat.

Új szabványt vezetett be a napokban az ország határátkelőhelyein az útlevél- és határellenőrzési vizsgálatot végző személyi állomány számára az ukrán állami határőrszolgálat. Eszerint az utasok kiszolgálásának szintje nem lehet alacsonyabb, mint a bankok vagy kereskedelmi egységek ügyfeleié - közölte a korrespondent.net internetes ukrán hírportállal Olekszandr Binykovszkij, az állami határőrszolgálat határellenőrzési és regisztrációs főosztályának vezetője.

A szakember szerint az utasokat fogadó ukrán határőrök számára kötelezővé tették a szívélyes mosolyt, az udvarias és diplomatikus beszédmodort. Az útlevélvizsgálatot végző határőrnek előre kell köszönnie, ukránul kell kezdeményeznie a beszélgetést az utassal, majd ezután térhet át annak nyelvére - tette hozzá.

A tisztségviselő azt is elmondta, hogy az ukrán határőröknek ápoltan, vasalt egyenruhában, rendezett hajviselettel, minimális ékszerezettséggel, a nők esetében pedig visszafogott sminkkel kell fogadniuk az utasokat. Mint kifejtette, a határőröknek a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az útiokmányokkal való kulturált bánásmódra, korábban ugyanis sok panasz érkezett a határt gyakran átlépő utasoktól azzal kapcsolatban, hogy nem megfelelően tették a pecsétet az útlevelükbe vagy hanyag módon kezelték az okmányukat.

Kötelező lesz az ukrán határőrség számára a szolgálati helyiségek komfortossá tétele is, hogy az utasok kellemesen érezhessék magukat bennük - jegyezte meg Binykovszkij. (Kárpátalja/korrespondent.net/MTI)