Felsőoktatási Intézmények V. Nemzetközi Kórustalálkozója

Rákóczi Napok a főiskolán

2009. április 3., 10:00 , 429. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán március 24-28. között zajló Rákóczi Napok rendezvénysorozat részeként március 25-én immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Felsőoktatási Intézmények Nemzetközi Kórustalálkozója. A rendezvénynek helyet adó Esztergom teremben ez alkalommal hat kórus lépett fel Ukrajnából, Magyarországról és Romániából.

A rendezvényt Ádám Erzsébet főiskolai tanár nyitotta meg, majd köszöntötte és bemutatta a kórusokat, valamint a vendégeket: Fazekas Sándort, a munkácsi református egyház kórusvezetőjét, Halász Lászlót, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal Művelődési és Turisztikai Osztályának vezetőjét, illetve a kórusok tanintézményeinek jelen lévő előadóit.

Köszöntő beszédében dr. Orosz Ildikó, a KMF elnöke elmondta: "A mai nap nem a győzelemről szól. A kórustalálkozó célja, hogy az anyaországi és a határon túli főiskolások találkozzanak, s ennek során tanuljanak egymástól, tovább csiszolva, fejlesztve a már meglévő énektudást."

Ezt követően színpadra léptek a kórusok. Ladányi Katalin karnagy vezetésével elsőként a KMF kórusa adott elő egyházi énekeket, köztük a Millenniumi ódát. Majd Bursza Andzselika vezetésével a Beregszászi Egészségügyi College kórusa következett. A Zinkevics Tatjana karnagy vezette Munkácsi Állami Egyetem Cimborák Népi Kórusa ukrán népdalokat adott elő. A gyengébbik nem tagjainak körében különösen nagy sikert aratott az egri Eszterházy Károly Főiskola férfi kamarakórusának előadása (művészeti vezető: Hegyesi Hudik Margit), amely többek között Kodály-műveket adott elő.

A 35 tagot számláló Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara (karnagy: Brugos Anikó) fellépett már Európa, valamint Észak-Amerika több országában, most első alkalommal pedig Kárpátalján is. Majd Magyarország legnagyobb, 1739 óta folyamatosan működő négyszólamú énekkara, a Debreceni Református Kollégium Kántusa lépett a nagyérdemű elé. Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy vezetésével repertoárjukban többek között Erich Mendelssohn és Wolfgang Amadeus Mozart alkotta darabokat mutattak be, majd a nagyváradi kórussal közösen Kodály 121. genfi zsoltárját és egy Händel-darabot vittek a nézőközönség elé. Végezetül Orosz Ildikó elnök asszony a főiskola oklevelét nyújtotta át a kórusvezetőknek, majd a kórusok közös előadásában elhangzott a Tartsd meg hazánkat, Isten, illetve a nagy sikerű diákdal, a Gaudeamus igitur. A kórustalálkozót állófogadás zárta a Gross Arnold teremben.

A Felsőoktatási Intézmények V. Nemzetközi Kórustalálkozójának lebonyolítását a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Rákóczi Napokat pedig a Szülőföld Alap támogatta.

–halász–