Gyurcsány megy, Bajnai jön?

2009. április 3., 10:00 , 429. szám

Majdnem kudarcba fulladt a Magyar Szocialista Párt és az SZDSZ egyeztetése a távozó Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lehetséges utódjáról. Úgy tűnik azonban, hogy a két pártnak nem áll szándékában átengedni a hatalmat.

Mint emlékezetes, az MSZP március 21-i tisztújító közgyűlésén a pártelnöki tisztségében megerősített Gyurcsány Ferenc bejelentette a miniszterelnöki posztról való lemondását. Ezután megkezdődtek a tárgyalások a parlamenti pártokkal, mindenekelőtt a szabaddemokratákkal utódjának személyéről.

A szocialisták első körben három lehetséges kormányfőjelöltet neveztek meg: Glatz Ferenc akadémikust, az MTA volt elnökét, Surányi György volt jegybankelnököt és Vértes Andrást, a Gazdaságkutató Intézet elnökét. Az SZDSZ Surányi Györgyöt tudta volna támogatni, ám az elismert pénzügyi szakember nem vállalta a megbízatást, miután tárgyalt a legnagyobb ellenzéki párttal, a Fidesszel, s nyilvánvalóvá vált, hogy nem számíthat támogatásukra egy szakértői kormány megalakításában.

Ezután a magyar sajtóban napokon át egymást követték a találgatások a miniszterelnök-jelöltek személyét illetően, akik azonban sorra úgy nyilatkoztak, hogy nem vállalnák a megbízatást, amennyiben kormányalakításra kérnék fel őket. Vélhetően ennek a kedvezőtlen közhangulatnak tudható be, hogy a szocialistáknak a lehetséges jelöltekről tárgyaló elnöksége a hét végéig nem nevezett meg újabb hivatalos kormányfőjelölteket. A párton belül eluralkodó bizonytalanság jele volt, amikor szombaton Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy lemond egy hete meghosszabbított pártelnöki tisztéről is. Végül azután további többórás egyeztetéseket követően kiszivárgott, hogy az MSZP új jelöltje Bajnai Gordon, a Gyurcsány-kormány gazdasági minisztere, aki vállalta is a jelölést.

Bár nem hivatalos források szerint korábban az SZDSZ nem látta volna szívesen Bajnait a kormányfői poszton, még vasárnap eldőlt, hogy mégis hajlandók elfogadni a szocialisták jelöltjét. Megfigyelők szerint azért, hogy elkerüljék a Fidesz által követelt előrehozott parlamenti választásokat.

Így történhetett meg, hogy hétfőn Gyurcsány Ferenc már utódjaként mutathatta be a sajtónak Bajnai Gordont. A miniszterelnök-jelölt választási programjáról egyelőre nem kerültek nyilvánosságra részletek, a politikus azonban a sajtónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy annak végrehajtása mindenkinek fájni fog. "Sokaktól követel majd áldozatot, lemondást. Érinteni fog minden magyar családot, érinteni fog minden magyar embert, de őszintén hiszek abban, és ezért őszintén mondom önöknek: meglesz az eredménye" - mondta első, miniszterelnök-jelöltként tett sajtónyilatkozatában, a Parlamentben.

Kiszivárgott hírek szerint a program további mintegy 600 milliárd forintos kiadáscsökkentő csomagot tartalmaz, ami egyebek mellett a gyes és a gyed csökkentését, a 13. havi nyugdíj megszüntetését és a szociális kiadások megnyirbálását jelenti majd.

A Fidesz elnöksége közleményében úgy fogalmazott, hogy a most formálódó illegitim kormánnyal és a mögötte álló MSZP-SZDSZ új koalícióval nem bocsátkozik tárgyalásba, továbbra is kitart az új választások követelése mellett. Az ellenzék vezető pártja szerint a magyar kormány átalakítása újabb kudarc Magyarország számára. Mint írják, a válságkezelés kormányzati kudarcáért felelős egyik politikust váltja a kudarcokért társfelelősséget viselő másik. A magyar emberek jövője szempontjából semmi sem változott. Annak a bukott kormánypolitikának a folytatása következik, amely a csőd szélére juttatta Magyarországot - áll a Fidesz közleményében.

hk