Jubileumi Erfán-kiállítás nyílt a Rákóczi-főiskolán

2009. április 10., 10:00 , 430. szám

Az idén ötvenéves Erfán Ferenc ungvári festőművésznek, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatójának, a RIT tagjának festményeiből nyílt tárlat múlt pénteken Beregszászban. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében rendezett megnyitó ünnepségen dr. Orosz Ildikó, a tanintézmény elnöke köszöntötte a megjelenteket és a kiállító művészt, emlékeztetve, hogy az alkotót hosszú évek óta szoros szálak fűzik a Rákóczi-főiskolához.

A mintegy félszáz festményből álló kiállítás anyagát Benkő György festőművész, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) tagja, a Rákóczi-főiskola tanára értékelte, rögtönzött tárlatvezetésre invitálva a megnyitó közönségét. A pályatárs mindenekelőtt a jubiláló művész felkészültségét, mesterségbeli tudását emelte ki, hangsúlyozva Erfán Ferenc családi hátterének fontosságát is, amennyiben sokat tanulhatott nagyapjától, a kárpátaljai festőiskola egyik alapítójaként számon tartott Boksay Józseftől. Rámutatott ugyanakkor, hogy Erfán Ferenc nem ragadt le az utánzásnál, hanem fokozatosan kialakította saját forma- és színvilágát. Munkáinak egyik sajátossága, hogy a népművészeti elemek és a táj szerves egységet alkotnak. Meghatározó szerepet játszik az alkotások elkészítésében a festő számára életformává vált hagyománytisztelet is, amely ugyanakkor az újat sem rekeszti ki.

Magyar László, a RIT elnöke köszöntőjében azt emelte ki, hogy Erfán Ferenc a festészet mellett kerámiával és üvegfestéssel is foglalkozik. A RIT elnöke abban látja művésztársa univerzalitását, hogy mindhárom területet szinte egyforma intenzitással és sikerrel műveli, amihez sok erőt és egészséget kívánt számára a továbbiakban is.

Az ember mindenkor a szépet és a jót igyekszik meglátni és ábrázolni, akkor is, ha úgy tűnik, hogy azt bárki megláthatja maga is, vallott felfogásáról Erfán Ferenc. Ami a művészet és a múzeumigazgatói állás összeegyeztethetőségét illeti, a festő-igazgató mindkét tevékenységet igen fontosnak nevezte. Mint fogalmazott, a festés szükséglet, a múzeumi munka pedig azért fontos, mert a kárpátaljai művészeti hagyományokat ismét a régvolt magaslatokra szükséges emelni.

A továbbiakban dr. Orosz Ildikó és Erfán Ferenc leleplezték II. Rákóczi Ferenc üvegre megfestett portréját, amelyet a művész adományozott a főiskolának, s melyet az Esztergom teremben helyeztek el.

Nem mindennapi, hogy az ember a saját nagyapjáról elnevezett múzeum igazgatója lehet - jelezte pohárköszöntőjében Erfán Ferencre utalva dr. Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke. "Az sem mindennapi, hogy valakit olyan tehetséggel áldjon meg a Mindenható, hogy azt a kárpátaljai stílusú festészetet, amelynek egyik megalapozója a nagyapja volt, magas színvonalon tudja művelni. Erfán Ferencnek mindkettő megadatott, emiatt hálás lehet a sorsnak, mi pedig kívánjuk neki, hogy továbbra is legyen elég energiája, ereje ahhoz, hogy igazgassa a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumot, leheljen bele új életet, s e nagy szervezőmunka mellett maradjon ideje az alkotásra is" - fogalmazott a szónok.

Az eseményen megjelent Viczián Tamás, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Juhos Lóránt, a beregszászi magyar konzulátus konzulja, Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke. A megnyitó ünnepi hangulatát fokozandó a Rákóczi-főiskola diákjai a tavaszt és a húsvét hangulatát idéző dalokat adtak elő.

A tárlat a hónap végéig tekinthető meg.

hk