Kukabúvárok

Hétfő reggel. A faluban ez a "kukás nap", vagyis minden rendes gazda a kapuja elé állítja a kukákat, amiket aztán a szemétszállítók délig-kora délutánig kiürítenek. De ezen a napon lép működésbe egy, a kukákat rendszeresen átvizsgáló, három-négy, tíz-tizenkét éves gyerekből álló csapat is. Már kora reggel felkerekednek, s biciklivel meg egy régi gyerekkocsival nekivágnak a falunak, hogy átvizsgálják a kitett "anyagot". Főleg vasat keresnek, amit összegyűjtve leadnak, de más, számukra hasznos holmit sem vetnek meg. Ha egy udvarról épp akkor húzzák le a szemetes edényt, amikor ők a közelben tartózkodnak, szemrebbenés nélkül odasietnek, és megkérdezik, hogy van-e a kukában vas, játék, ruha? Ha a válasz igen, azonnal rávetik magukat a zsákmányra, egymást lökdösve turkálnak a szemétben, fölszakítva a háztartási hulladékot tartalmazó zacskókat, vagy épp a földre öntik ki az "értéktelen" dolgokat. Ilyenkor persze mérges a kuka tulajdonosa, mert a gondosan elcsomagolt hulladékot a saját kapuja előtt látja viszont, s a kis "kukabúvárok" bizony nem veszik a fáradságot arra, hogy eltakarítsanak maguk után. A felbosszantott felnőtt aztán úgy vesz elégtételt, ahogy tud, de a csapatot nem lehet megfélemlíteni: ha kell, kivárják a kellő pillanatot, amikor a háziak nem zavarhatják meg a tevékenységüket, s lecsapnak a kukára. Ha megkérdezik, miért teszik, annyit mondanak, hogy ők csak azt veszik el, ami másnak már úgysem kell, s ha valakinek nem tetszik, fordítsa el a fejét. A nap végére általában a kis taliga megtelik a szemétből kiguberált "értékekkel", amit együttes erővel tolnak haza, ahol aztán olyan parázs hangulatban osztoznak a "zsákmányon", mintha egy csapat mongúz viaskodna a frissen megölt kobra felett. Egy-egy sikeresebb beszerzőút után sörözéssel, cigarettázással egybekötött élménybeszámolóval pihenik ki magukat, s szüleik csillogó szemmel hallgatják a történeteket: a csemetéjük a jég hátán is meg fog élni, hisz abból csinál pénzt, ami másnak nem kell - a szemétből.

Fürkész