Kárpátaljai diáksiker Magyarországon

2009. április 24., 10:00 , 432. szám

Egy első és egy harmadik helyezéssel tértek haza a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákjai a magyar Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról.

Az előzetesen benyújtott írásbeli dolgozatok zsűrizése után a Rákóczi-főiskola színeiben jelentkező mindkét diák bekerült a magyarországi döntőbe. Fontos tudni, hogy nekik előbb tanintézményük diákköri konferenciáján is meg kellett mérettetniük.

A Tantárgypedagógiai és Oktatástechnológiai Szekcióban, amelynek döntőjére Szombathelyen került sor, Nagy Enikő ötödéves angol-történelem szakos hallgató az angol nyelv oktatásának módszertanáról tartott előadást, amelyet a legjobbnak ítélt a zsűri. A Humán Tudományi Szekcióban, melynek döntőjét idén Szegeden rendezték, Molnár Anita negyedéves magyar-történelem szakos hallgató az iskolai tannyelvnek a személyiség fejlődésére gyakorolt hatásáról értekezett, amivel a harmadik helyet érdemelte ki.

"Az eredmény igazi értékét az adja, hogy diákjaink a magyarországi és határon túli magyar egyetemek és főiskolák több száz hallgatójával vetélkedve érték el ezt a kimagasló eredményt" - mondta el lapunknak dr. Csernicskó István, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese. A helytálláshoz lapunk is gratulál Nagy Enikőnek és Molnár Anitának.

szcs