Mégis drágul a villany

600 kilowatt/óra felett háromszoros ár

2009. április 24., 10:00 , 432. szám

A nemzeti energetikai bizottság (NKRE) júniustól kilowatt/óránként 75,5-76 kopijkára, azaz 3,1-szeresére emeli a villamos energia árát a havi 600 kilowatt/óránál többet fogyasztók számára.

Valerij Kalcsenko, az NKRE elnöke sajtótájékoztatóján jelezte, hogy az áremelés nem vonatkozik azokra a háztartásokra, amelyek a villamos energiát fűtésre is felhasználják, illetve villanytűzhellyel vannak felszerelve, valamint mentesülnek az áremeléstől a sokgyermekes családok, az örökbefogadott gyermekeket nevelők és a családi típusú gyermekotthonok is. Ugyancsak a régi tarifa szerint fizetnek majd azok a háztartások, ahová nincs bevezetve a földgáz.

Kalcsenko szerint az intézkedés nemcsak, hogy a hátrányos helyzetű rétegeket nem érinti majd, de a középosztályt sem. Mint mondta, azok fizetnek majd többet, akik megengedhetik maguknak, hogy ne takarékoskodjanak a villamos energiával. A hatóságok évi 200-300 millió hrivnya pluszbevételt remélnek az intézkedéstől.

Mint emlékezetes, április elejétől a 400 kilowatt/óránál többet fogyasztók esetében szándékoztak a hatóságok emelni az elektromos energia árát, ám vélhetően a lakossági tiltakozások hatására visszavonták a rendelkezést.

Érdeklődésünkre a helyi szolgáltatók még nem tudtak pontos információval szolgálni a rendelkezés gyakorlati végrehajtásáról, információink szerint azonban valószínű, hogy a szolgáltató nem az átlagos, hanem az adott elszámolási hónapban mért fogyasztást figyelembe véve számláz majd az emelt tarifa alapján. (Kárpátalja/ua-reporter.com)