Mit tanulnak májusban a végzősök?

2009. április 24., 10:00 , 432. szám

Az oktatási minisztérium szerint májusban a hagyományos óralátogatás csak zavarja a végzősök felkészülését az emelt szintű érettségi vizsgákra.

A minisztérium a külső független tesztelés tavalyi tapasztalataira hivatkozva döntött úgy, hogy ettől az évtől fogva májusban bevezeti a végzős tanulók számára az úgynevezett egyéni-csoportos oktatást. Mint Hanna Szopkova, a megyei állami közigazgatási hivatal oktatási és tudományos főosztályának helyettes vezetője közölte, az intézkedés egyetlen célja, hogy segítse az emelt szintű érettségire való felkészülésben a diákokat. "Májusban a 11. osztályosok új órarend szerint látogatják majd az órákat. Azaz az óralátogatást senki sem törölte el - a végzősök továbbra is járnak majd iskolába, de nem a megszokott rend szerint: számukra külön órarendet állítanak össze a külső független tesztelés rendszerében sorra kerülő legközelebbi vizsgák figyelembe vételével. Ezt az órarendet az iskolaigazgató hagyja jóvá" - jelezte a szakember, hozzátéve, hogy a tanulói csoportokat a diákok írásos kérvényei alapján még április 20-ig össze kellett állítani.

Érdekes, hogy a kérvények alapján összeállított csoportokban a tanárok hagyományos órákat tartanak majd, de azokon már nincs joguk értékelni a diákok tudását. Egyébként csak azokból a tárgyakból tartanak foglalkozásokat, amelyekből a diákok vizsgára jelentkeztek. Hanna Szopkova szerint az órarend kialakításakor figyelembe veszik a vizsgák időpontját is. Ha például május 6-ra tűzték ki a tesztelést Ukrajna történetéből, a tanároknak e napig főleg történelemből kell foglalkozniuk mindenkivel, aki erre a vizsgára jelentkezett.

Az új rendelkezések meglehetősen sok fejtörést okoztak az iskolaigazgatóknak, hiszen a feladatot a rendelkezésükre álló pedagógusgárdával kell megoldaniuk, méghozzá úgy, hogy az ne borítsa fel az egész iskola kialakult tanmenetét. Az általunk megkérdezett iskolaigazgatók némelyike úgy vélte, hogy miután a rendelkezések viszonylag nagy szabadságot biztosítanak a tanintézmények számára a végzősök óralátogatásának megszervezésében, azt úgy igyekeznek kialakítani, hogy a diákoknak és az iskolának is a legmegfelelőbb legyen. Némelyik kárpátaljai iskolában például nem ragaszkodnak majd szigorúan a kötelező óralátogatáshoz a végzősök esetében, bár minden olyan foglalkozást megtartanak továbbra is, amelyeken a diákok megjelennek. Ugyanakkor a vizsgatárgyakból konzultációkat tartanak a végzősöknek azokban az időpontokban, amikor a korábbi órarendnek megfelelően órájuk lenne az adott tantárgyból. Máshol különféle kompromisszumok, átszervezések révén igyekeznek szó szerint betartani a minisztériumi rendelkezéseket. Abban mindenesetre valamennyi általunk megkérdezett pedagógus egyetértett, hogy aki az új szabályokat kitalálta, aligha lehetett gyakorló pedagógus, aki a saját bőrén tapasztalta meg az iskolai munka realitásait.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke lapunknak nyilatkozva úgy vélte, hogy a minisztérium ennél célszerűbb döntést is hozhatott volna: "Amennyiben befejeződött az iskolákban az új tananyag átadása, s már csak az ismétlés, a konzultációk maradtak hátra, jobb lett volna rendeletileg lezárni a szorgalmi időszakot, ami után következhettek volna az emelt szintű érettségire felkészítő konzultációk. Ez mindenképpen nagyobb szabadságot biztosított volna a diákok optimális felkészüléséhez, s az iskolák megszokott munkarendjét sem rúgná fel."

szcs