Analfabéta módszerészekkel a magyar felvételi ellen
Szigorúan titkos fordítás!
Újabb támadás érte a helyi magyar diáktársadalmat, mert a legutóbbi emeltszintű érettségin, melyen történelemből kellett számot adni tudásukról, a titkos szakértők által "lefordított" magyar szöveg értelmezhetősége megkérdőjelezhető volt. Így ebből kifolyólag az esélyek egyenlősége is, ukrán diáktársaikkal szemben, bár a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet illetékese szerint, így is többet kaptak a magyar diákok, mint ami jár nekik a törvények szerint.
Legutóbb éppen a történelemteszt kapcsán győződhettünk meg arról, hogy a magyar nyelv nyűg még azoknak is, akik pedig elvben azért kapják a fizetésüket, hogy tudják azt. Mint ismeretes, az ukrán politikusok többsége úgy véli, hogy Ukrajnában érettségi vizsgát tenni csak ukránul szabad, s amikor bevezették az emelt szintű érettségi vizsgák rendszerét, két év haladékot adtak a nemzetiségi iskolák végzősei számára, azaz idén immár másodszor – és egyes hírek szerint utoljára – magyar nyelvre is lefordították a tesztek kérdéseit. A múlt szerdai történelemvizsga után a diákok felháborodva mutogatták hozzátartozóiknak és tanáraiknak a tesztkérdéseket tartalmazó füzetet, s aki beleolvasott a kérdésekbe, az valóban elborzadhatott.
A tesztkérdések tartalmának és megfogalmazásának szakmaiságát nem firtatnám e helyütt, azon rágódjanak a szakemberek, bár annyi máris bizonyos, hogy hibák bizony előfordultak a szövegben. Például a 33. kérdésben meg kellett jelölnie a vizsgázónak, hogy mely terület van besatírozva, miközben az egész térkép satírozva volt! Sorolhatnánk még a hasonló bakikat, az országos vizsgaközpontban azonban a sajtó érdeklődését azzal hárították el, hogy hibák nem lehetnek a tesztben, miután nekik szakértői véleményük van annak hibátlanságáról...
Minket azonban ezúttal elsősorban a teszt magyarsága érdekelt. Elborzasztó volt tapasztalni, hogy a mintegy 15 oldalnyi szövegben alig akad helyesen szerkesztett magyar mondat, a 70 kérdés és az azokhoz megadott válaszvariánsok hemzsegnek a helyesírási hibáktól. Példának következzék a 64. kérdés: "Határozza meg az Ukrajna történelmi periódusok megnevezésének megfelelősségét a fogalmakkal és szakkifejezésekkel, amelyket használni kell, jellemezve ezeket." Minden tiszteletem azé a vizsgázóé, aki elolvasván az előbbieket, kitalálta, hogy mit is várnak tőle vizsgáztatói. Azt a fiatalt sem irigylem, aki a 61. kérdésre szeretett volna megfelelni: "Határozza meg a leírt események és az idők (évszázadok) amikor ezek történtek közötti megfelelősséget." Vagy vegyük a huszonnegyediket: "Milyen szervezet saját okmányaiban deklarálta ezeket az eszméket a tevékenységére:" (négy szervezet felsorolása következik). Nem kutya ez sem: "4. A Kijevi Rusz politikai feldarabolás okának lényege a" (következik négy válaszlehetőség egy értelmetlen kérdésre). Egyszóval, aki magyarként vállalkozott a történelemvizsgára, a tananyag mellett a fordítókkal is kénytelen volt megküzdeni.
Szerettük volna megtudni, hogy kinek a munkáját "dicséri" ez a töméntelen hiba, ám rendre a titkolózás áthatolhatatlan falába ütköztünk. A Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet illetékesétől végül sikerült annyit kicsikarni, hogy a fordítással kapcsolatos minden kérdésért a kijevi Ukrán Oktatásminőség-értékelési Központ felel. Az illetékes érdeklődésünkre egyébként úgy vélte, hogy a magyar diákok így is többet kaptak, mint ami járt nekik a jogszabályok értelmében, hiszen a szakkifejezések magyarra fordított szószedete helyett, amely az ukrán szöveg megértését lett volna hivatott megkönnyíteni számukra, mégiscsak a tesztkérdések magyar fordításával dolgozhattak, s rendelkezésükre állt az eredeti ukrán szöveg is. Ungváron úgy vélték, hogy a fővárosi tudományos intézetekben és hivatalokban nyilván dolgoznak magyarok, ők vállalhatták a tesztkérdések fordítását.
A kérdés most már csak az, hogy a fordítók munkájának ismeretében érdemes-e ragaszkodnunk a fordításhoz, s hogy kisebbségiként mindössze ennyit érdemlünk-e? Hivatkozni lehet persze a szűkös határidőre meg a vizsgáztatással kapcsolatos szigorú titoktartásra és biztonsági követelményekre, de ha valamit is adunk magunkra, akkor mégiscsak oda kellene figyelni az olyasmire is, minthogy például Batu kán nevét rövid u-val írjuk, Helsinki neve nem sz-szel íródik, a Szovjetunió pedig magyarul honvédő és nem honvédelmi háborút vívott a múlt század negyvenes éveiben stb.
Természetesen szemünkre vethetik az illetékesek a háládatlanságunkat, mondván, visszasírjuk még ezeket a "szép" időket, ha majd jövőre a magyar diákoknak ukránul kell olvasniuk a tesztkérdéseket, s talán van is némi igazság a dologban. De hisszük, hogy semmi sem lehet olyan gyilkos hatással egy nyelvre, mint használóinak igénytelensége. Mert nem a zengzetes szónoklatok és fogadkozások, hanem az ilyen hétköznapi helyzetek mutatják meg igazán, valójában mennyit érnek kisebbségi jogaink, mennyit hajlandóak azokból betartani a politikusok és a hivatalnokok.
hk
