Dixiehungarikum

A Benkó Dixieland Band Kárpátalján

2009. május 22., 10:00 , 436. szám

Beregszász városában lépett fel múlt szombaton este a Benkó Dixieland Band, Magyarország legismertebb, nemzetközileg is magasan jegyzett jazz-együttese.

Benkó Sándor közkedvelt együttese, amely immár 53. éve ad nagysikerű koncerteket világszerte, a magyar Külügyminisztérium és a beregszászi magyar konzulátus jóvoltából jutott el Beregszászba, ahol éppen a város napját ünnepelték a hét végén. Az este hat órára meghirdetett kezdési időpontra még alig kétszázan unatkoztak a több ezer fős közönség befogadására méretezett amfiteátrumban (csak gyaníthatjuk, hogy a beregszásziak inkább Sztepan Giga, Szirmai Móni és Csepregi Éva - Benkóék utánra meghirdetett - fellépésére tartogatták az energiájukat). Így azután este hét óra is elmúlt már, mikor mintegy 500-600 néző előtt végre színpadra léphetett az előzenekar, a Beregszász Dixieland Band. A tekintélyes csúszás ellenére igen türelmes közönség örömmel fogadta a helyi banda tisztes produkcióját, s megtapsolták a tiszapéterfalvai származású Sárközi Zsoltot is, aki szaxofonszólókkal szórakoztatta a nagyérdeműt.

Azután színpadra léphetett végre a Benkó Dixieland Band, ami - akárhonnan nézzük is - történelmi pillanat volt, hiszen a zenekar az elmúlt fél évszázadban bejárta ugyan az egész világot, Beregszászban azonban még sohasem lépett fel. Ami ezután következett, az a zene valódi ünnepe volt. Nagyszerű dallamok, kiváló hangzás és még kiválóbb előadás pezsdítette meg azon kevesek szívét, akik a jazz szerelmeseiként tapsolták végig ezt az estét az amfiteátrumban, és szereztek új rajongókat egy eleddig viszonylag kevéssé ismert műfajnak Kárpátalján.

Miközben tehát az addigra már mintegy ezer főnyire duzzadt nagyérdemű halkan csevegve cukorvattát evett, kukoricát pattogtatott és sört fogyasztott, a színpad előtt pedig lufival felszerelkezett gyerekek és éhes kutyák masíroztak fel s alá, sorra csendültek fel Louis Armstrong, Bettie Smith és a többi óriás halhatatlan slágerei. Elhangzott többek között az örökzöld I'm just a gigolo vagy az Amikor a szentek mennybe mennek, s Benkó Sándor (klarinét), Szalóky Béla (trombita), Nagy Iván (pózán, ének), Nagy Jenő (bendzsó), Halmos Vilmos (zongora, ének), Kovacsevics Gábor (dob), Kelemen Zsolt (bőgő) parádés hangszeres szólókat produkálva szemléltették, hogy mitől nagyszerű ez a műfaj, s mitől hallgatják lélegzetvisszafojtva ezt az együttest még a jazz hazájában, Amerikában is. A koncert végére Beregszász megszerette a dixielandet.