Díszes falutábla, új kultúrház

Asztély

2009. június 5., 10:00 , 438. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek működése legelejétől fontos célkitűzése, hogy magyar településeink visszakaphassák eredeti magyar nevüket s ezeket magyar nyelvű falutáblákon fel is tüntessék. Az első táblákat még félig illegálisan állították az alapszervezetek. Az ukrán állam az akkor elért eredményeket, a magyar neveket ugyan nem vonta vissza, de kitalálták azt a trükköt, hogy az ukrán úthálózatért felelős hatóság a magyar falvak neveit latin betűkkel is kiírja, ám nem magyarul, hanem a francia transzkripció szerint. - A fenti gondolatokat Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke mondta el a beregszászi járási Asztély díszes, a falu történelmi címerét, ukrán és magyar nevét, valamint a település első említésének dátumát tartalmazó falutábla-leleplező ünnepségén. Majd így folytatta: "Az, hogy az útfelügyelő hatóságot rábírjuk, hogy magyarul írják ki településeink neveit, reménytelennek bizonyult. Ezért döntött úgy a szövetség, hogy mi is kiteszünk ilyen táblákat az összes magyarlakta településen. Azt gondolom, hogy egy-két éven belül ezt a tervünket végre tudjuk hajtani.

A Szülőföld Alapnál első nekifutásra tíz táblára elegendő támogatást kaptunk, ebből elsőként Asztélyban lett felállítva, ezenkívül további négy község kapott ilyen táblát. Gratulálok Asztély községnek, hogy ebben a kezdeményezésben első lehetett, és mindent megteszünk azért, hogy minél előbb minden magyar település szélén legyen ilyen tábla..."

Nagy Anikó, Asztély polgármestere az először 1378-ban említett falu történetéről beszélt, ahol abban az időben 75 házban 363 lakos élt. Asztélynak 2003-tól van önálló önkormányzata, s azóta még dinamikusabban fejlődik.

A község két végén álló táblák leleplezése után ünnepélyesen megnyitották Asztély új kultúrházát. Ugyanis a határközségben tizenhárom évig nem volt kultúrház. A zsúfolásig megtelt teremben felléptek az asztélyi óvodások, az iskolások, a Nagybégányi Néptánccsoport és az ungvári filharmónia énekese, a csodálatos hangú Nagy Anikó, aki népdalokat és operettrészleteket énekelt óriási sikerrel.

Az asztélyiakkal együtt ünnepelt a már említett Kovács Miklós mellett Jégl Zoltán, a Baranya megyei Komló alpolgármestere és felesége, valamint Kispálóczi Ida, a Komlói Ukrán Kisebbségi Önkormányzat elnöke, továbbá a Baranya megyei Vékény, Bezedek és Olasz polgármesterei, Endrődi Tibor, Hoffman Antal és Marczi János. Jelen volt Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, Halász László, a Beregszászi Járási Kulturális és Turisztikai osztály vezetője és Pocsay Vince református lelkész.

Badó Zsolt