Mi lesz veled, vén diák?

Tanévzáró

2009. június 5., 10:00 , 438. szám

A Munkácsi Szent István Líceumban tizenhét végzős diák számára szólalt meg az utolsó csengő. A tanévzáró ünnepség a Szent Márton Székesegyházban megtartott ünnepi szentmisével kezdődött, melyen Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke kérte Isten áldását a végzősökre. A szentmisét követően énekszóval vonultak vissza tanintézményükbe, ahol utoljára járták végig a számukra három éven át oly fontos tantermeket, folyosókat.

Kristofori Olga, a líceum igazgatónőjének köszöntője után Turjanica Natália, a városi tanács oktatási bizottságának képviselője üdvözölte a végzősöket és átadta a városi iskolai tantárgyi vetélkedők díjazottjainak az oklevelet és az ajándékokat.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) nevében Gulácsy Géza, a Munkácsi Regionális Szervezet elnöke, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte a végzősöket. "Bármivel is fogtok foglalkozni az életben, igyekezzetek tökéletesen csinálni, mert fontos, amit tesztek. Csak egy dolog fontosabb: a tökéletesség hiányát elfedő szeretet. Ezzel a szeretettel bocsátalak titeket is útra" – zárta szavait Gulácsy Géza, majd átadta a diákoknak az Útravaló – a KMPSZ által szerkesztett, minden idei végzős kárpátaljai magyar tanuló nevét tartalmazó füzet – egy-egy példányát, illetve a KMPSZ vetélkedőin helyezéseket elért tanulóknak az okleveleket.

Megható gondolatokkal búcsúztak tanáraiktól, diáktársaiktól a végzősök, majd átadták a stafétabotot a második évfolyamos hallgatóknak, akik nevében Balogh Bernadett szólt. Búcsúzott osztályától Neubauer Szemák Mária osztályfőnök, reményét fejezve ki, hogy a három év alatt itt elsajátított ismereteket kamatoztatni tudják majd az életben.

A ballagókat a történelmi egyházak képviseletében Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke és Pogány István római katolikus plébános köszöntötte. A szülők nevében Viszocky Edit mondott köszönetet a tanári karnak.

A Nagyberegi Középiskolában három ballagó osztály 48 tanulója búcsúzott az alma matertől. Géczy Tihamér igazgató hangsúlyozta: "Számotokra lezárul egy korszak és kezdődik egy új, nehezebb világ. Kívánom, hogy mindnyájan érjétek el azt a célt, amelyet magatok elé tűztetek. Legyetek igaz emberek, polgárok, gondos szülők, szeressétek a szülőföldeteket és tiszteljétek az embert."

Orosz Ildikó, a KMPSZ és a Megyei Tanács Oktatási Bizottságának elnöke Radnóti Miklós szavaival biztatta a búcsúzó, egyszerre síró és nevető ballagókat, sok sikert és örömöt kívánva nekik.

Brenzovics László, a KMKSZ és a megyei tanács alelnöke is köszöntötte a végzősöket: "A rajtatok lévő kis tarisznya az itt tizenegy év alatt kapott tudást jelképezi. Az élet nagyon sok szép dolgot tartogat számotokra. Ugyanakkor ne felejtsétek el az iskolát, tanáraitokat, osztálytársaitokat. Merjetek nagyokat álmodni, és törekedjetek ezen álmok megvalósítására." Végül átadott a megyei tanács nevében az iskola igazgatójának egy interaktív táblát.

Elbúcsúzott tanítványaitól a három osztályfőnök: Vass Irén, Bimba Ildikó és Tancsinec Valéria. A szülők nevében Bodnár Izabella és Galja Lengyel mondott köszönetet az iskolának. Búcsúztak a ballagók, a tizedikesek, végül a kis elsősök is. A Szózattal zárult ballagási ünnepség végén a magyar osztály szüleik és rokonaik kíséretében átvonultak a református templomba, ahol ballagási istentisztelet volt.

A Beregszászi Magyar Gimnázium 41 végzősét elsőként a tanintézmény igazgatója, Szabó Árpád köszöntötte, majd a legidősebb gimnazisták a legkisebbektől, a megilletődött elsősöktől megkapták útravaló tarisznyájukat. Tartalmas műsor keretében fogalmazták meg a végzősök a búcsúzás és a köszönet ilyenkor szokásos gondolatait, majd az osztályfőnökök: Orosz Magdolna és Csulák Katalin mondták el utolsó jótanácsaikat növendékeiknek. A meghívott vendégek közül többek között köszöntőt mondott Csizmár Béla, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, a KMKSZ BKSZ alelnöke és Sin József, a járási adminisztráció alelnöke, a KMKSZ BKSZ elnöke. Barna György a szülői közösség elnökeként szólt az ünneplőkhöz, majd Bohán Béla katolikus plébános atya és Maksai Attila, református lelkész áldása zárta az ünnepséget.

A Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában Sari József igazgatóhelyettes üdvözölte a 43. érettségiző évfolyamot, a szülőket, nagyszülőket és a meghívott vendégeket. Faludy Györgyöt idézve hangsúlyozta: "A nyelvkorlátozás az emberség körét kisebbíti, a kultúra rádiuszát rövidíti, és a gondolatteremtést akadályozza. (...) Csupán az anyanyelv – legsajátosabb lényegem és létem – lélegezheti be termékenyítően a világot, és vetítheti vissza mindenkihez szólón és egymást gazdagítón e kettősség gyümölcsét: a gondolat igazát."

Forgon László iskolaigazgató üdvözlő beszédében kiemelte: "A szülőknek itt szeretném megköszönni az iskolánk iránti bizalmat, támogatást. Úgy érzem, amilyenek lettek ezek a fiatalok, és amilyen lesz az életük, abban közös felelősségünk van."

A 10.-es tanulók nevében Botos Vivien köszöntötte a végzősöket. A ballagók közül Lőkös Mónika köszönte meg a szülőknek, nagyszülőknek és tanároknak, amit a tizenegy év alatt értük tettek.

Misák Ildikó szülő, köszöntve a jelenlévőket és a végzősöket, elmondta: "Köszönjük a tudást, az ismereteket, amelyeket tanáraink az iskolában átadtak gyermekeinknek."

Páll Judit "utolsó osztályfőnöki óráján" búcsúzott tanítványaitól, majd felhangzott az utolsó csengő és a diáktársak, hozzátartozók virággal köszöntötték a ballagókat.

A Nagydobronyi Református Líceum ballagása hagyományosan a református templomban kezdődött, ahol az ünnepi alkalommal Horkay László nyugalmazott püspök hirdetett igét, kérve a ballagókat: "...Amikor valaki nem mer szólni, vagy nem tud, ti legyetek a szószólói. Forgassátok az ügyét a szegénynek, pártoljátok az elnyomottat, mert ezt a feladatot adja nekünk Isten..."

Katona Béla igazgató köszöntötte a vendégeket, majd Orosz Ildikó, a KMPSZ és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Bátori József, az Ungi Egyházmegye főgondnoka, Katkó László, az Irgalmas Samaritánus Egészségügyi Gyermekotthon igazgatója és Gazda Erzsébet, a pedagógusszakszervezet ungvári járási szervezetének elnöke látta el megszívlelendő tanácsokkal a ballagókat.

A ballagás a líceum udvarán folytatódott, ahol az osztályfőnökök közül Misák Erzsébet búcsúzott tanítványaitól, majd a negyven ballagó diák nevében Bogáti Emese mondott köszönetet a tanároknak, a nevelőknek és a szülőknek. A tanárok végzős diákjaik mellére piros szalagot tűztek, majd Donova Krisztina és Horváth Angéla búcsúzott a másodikosok nevében, akiktől a ballagók megkapták tarisznyájukat.

"Ismerve tanáraitok képzettségét, hozzáállását és azt a tényt, hogy iskolátokban évről évre jobb körülmények közt tanulhattatok – amiért nagy köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ehhez –, állíthatom, hogy megkaptátok azokat az alapokat, amelyekre a továbbiakban építeni lehet..." kezdte ünnepi beszédét Mackó István, az Ungvári Járási Tanács elnökhelyettese, aki a járási tanács és állami adminisztráció jókívánságait tolmácsolta a ballagó diákoknak és a tantestületnek. Búcsúzott a ballagóktól az amerikai Sára Alapítvány képviselője, a szülők nevében pedig Szanyi Erika. A ballagási ünnepség Kolozsy András lelkipásztor imájával zárult.

A Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában Micik Julianna igazgató búcsúzott a három ballagó osztálytól, akik Nagy Zsuzsanna, Nagy Irén és Papfalusi Jaroszláva osztályfőnökök vezetésével az esős időjárás miatt be kellett vonuljanak az iskola tornatermébe, ahol szűkösebb helyen, de annál meghittebben folytatódhatott a ballagási ünnepség.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke a Kossuth-középiskola kárpátaljai magyar oktatásban betöltött kiemelt szerepéről, a nagy elődökről beszélt, mint fogalmazott: "Ez az iskola vár és erőd, a magyar kultúra vára és erődje volt megalakulása óta... A beregszászi magyar gimnázium szellemisége öröklődött itt tovább évtizedeken keresztül 1944 után. Az első tanárok szellemisége ma is jelen kell, hogy legyen..."

Megszívlelendő tanácsokkal búcsúztatta a ballagó diákokat Nagy Petronella beregszászi magyar konzul is.

A ballagó osztályfőnökök nevében Nagy Zsuzsanna búcsúzott, kedves emlékeket felidézve. Majd a ballagók nevében Ruszinka Nóra 11. A, Vorcsák Viktória 11. B és Kacsó Klaudia 11. C osztályos tanulók búcsúztak iskolájuktól, tanáraiktól.

A tizedikesek átadták a hagyományos ballagótarisznyákat. Végül Micik Julianna igazgatónő átadta a tanulmányi versenyek győzteseinek járó okleveleket.

Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskola udvarán – a csendes esőnek köszönhetően – esernyős ünnepségként tartották meg az oktatási intézmény tanévzáró ünnepélyét, melynek nyitányaként ifj. Tegze Hajnalka igazgatóhelyettes köszöntötte a megjelenteket, közöttük a meghívott vendégeket: Bocskai Istvánt, Nagyszőlős polgármesterét, Milován Sándort, a KMKSZ alelnökét, a Megyei Tanács képviselőjét, Milován Jolánt, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezete elnökét, Nagy Klárát, a KMKSZ Nagyszőlősi Városi Alapszervezete elnökét, Czirók Béla református lelkipásztort, Kurzakov Elek görög katolikus lelkészt, Varga Tarciciusz Ferenc-rendi szerzetest, valamint a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal képviseletében megjelenő Belaninec Évát.

Az ukrán, valamint a magyar himnusz elhangzása után pedig Homoki Gabriella iskolaigazgató lépett a mikrofonhoz, örömtelinek nevezve ezt a napot, mert a szülők most látják beérni fáradozásaik gyümölcsét, hisz’ gyermekeik immár fiatalemberek, illetve ifjú hölgyek, akiknek az intézmény vezetője szép és gazdag életet kívánt, s egyúttal arra kérte őket, legyenek büszkék arra, hogy magyar tannyelvű iskolába jártak...

– Mi lesz az a változás, ami a végzősökre vár? – tette fel a költői kérdést Milován Sándor, a KMKSZ alelnöke. Válaszában pedig kifejtette, hogy míg eddig a szülők és a tanárok döntöttek a volt diákok sorsáról, most már nekik maguknak kell elhatározniuk, hová mennek továbbtanulni.

– A döntés mindig nehéz, és felelősséggel jár – hangsúlyozta. – Tizenegy évvel ezelőtt a szüleiteknek kellett elhatározniuk, hogy magyar tannyelvű iskolába íratnak be titeket. Nehéz, de bölcs döntés volt. A tudományok alapjainak az elsajátítása mellett ugyanis megismertétek a magyar kultúrát, és kaptatok egy közösséget – szögezte le. Majd visszaemlékezett saját, nemrég lezajlott 50 éves érettségi találkozójukra, melyen szeretettel gondoltak vissza szüleikre, akik annak idején, a magyarság számára nehéz időszakban is anyanyelvű iskolába járatták gyermekeiket. Végezetül pedig arra figyelmeztette a ballagókat, vigyázzanak rá, mit visznek magukkal "tarisznyájukban" életük során, ne rakják azt tele fényes kacatokkal, de legyen benne mindig helye az újdonságoknak, s mindenkor, mindig és mindenben keressék az igazat, a szépet, a jót...

Ezt követően a 4. osztályt befejezett "kis érettségizők" elbúcsúztak tanító nénijüktől, ifj. Tegze Hajnalka pedig elköszönt a két 9. osztálytól, melyek több tanulója immár búcsút vesz alma materétől. Majd megemlékezett Popovics Júliáról, a 11. osztály első tanítónőjéről, valamint a folyó évben elhunyt volt tanárokról, akik valamikor a szépre és a jóra oktatták mindnyájukat: Tegze Józsefről és a nemrég elhalálozott egykori iskolaigazgatóról, Keresztyén Erzsébetről.

Petricskó Mária, a végzősök elsős tanítónője visszatekintett az eltelt tizenegy esztendőre, melyek során az iskola pedagógusai bevezették a most elballagó huszonegy diákot a betűk és a számok birodalmába, s annyi örömöt kívánt számukra az életben, amennyit tanáraik kaptak tőlük az elmúlt évek alatt. Id. Tegze Hajnalka, a 11. osztályosok osztályfőnöke arra intette volt tanulóit, hogy mindent, amit tesznek, szeretettel tegyenek. A végzősök nevében elbúcsúzó Ember Krisztina pedig köszönetet mondott osztályfőnöküknek és tanáraiknak azért a sok törődésért, mellyel körülvették őket. A szülők nevében Máté Tibor hálálta meg a tanári karnak az eltelt tizenegy esztendő fáradozásait, míg Riskó Mariann igazgatóhelyettes Isten Szentlelkét kérte arra, hogy igazgassa az életben az iskolát most elhagyó diákok lábait.

Czirók Béla nagyszőlősi református lelkipásztor kifejtette, miszerint Isten ott él a végzősök szívében is, ott lesz velük az elkövetkező évek során is, és már ebben a földi életben a végső, szent cél felé fogja vezetni őket. Kurzakov Elek görög katolikus lelkész arra hívta fel a ballagók figyelmét, miszerint keresztényekként/keresztyénekként az a feladatuk, hogy szebbé tegyék a földi életet, s megáldotta őket. Majd végezetül megszólalt az utolsó csengő, elbúcsúztatva a 2008/2009-es tanévet...

F. Zs, B. Zs., elem, S. J.