Elhozták a szeretetüket...

Krónikás Zenede

2009. június 19., 10:00 , 440. szám

2009. június 12-én, szombaton Salánkon, a tanácsháza üléstermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt lépett fel - négy kísérőjével együtt - a Liszt-, Bartók- és Kazinczy-díjas magyarországi előadóművész, Dévai Nagy Kamilla, a Krónikás Zenede nevű zeneiskola vezetője, hogy csodálatos hangjával és jól megválasztott dalaival a Helmec-alji községben is elbűvölje a publikumot.

Lehet-e szebb simogatás a lelkünknek, a magyarságunknak, mint a zene? - kérdezte bevezetőjében Barta József, a Nagyszőlősi Járási Tanács elnökhelyettese, köszöntve a Kárpátaljára látogató, erdélyi gyökerekkel rendelkező művésznőt. Aki bemutatta az általa 14 éve létrehozott Krónikás Zenedét, melynek diáksága többnyire erdélyi, felvidéki, illetve kárpátaljai gyermekekből, fiatalokból tevődik össze. Mint kifejtette: feladatuknak érzik, hogy ahol csak egy magyar is él, elvigyék hozzá a szeretetüket, a gondoskodásukat, s gyógyítgassák véreik, testvéreik lelkét. Ezt követően felcsendültek csodaszép népdalaink, majd Karinthy Frigyes Trianon kapcsán írt, Levél című írásának a felolvasása után a fellépők hazafias dalokat adtak elő Erdélyről, a Délvidékről, valamint Kárpátaljáról. Majd meghallgathattuk Tamási Áron Jussomat ne vitassátok című írását. Az est harmadik részében pedig a vidámság, a nosztalgiázás, a régi slágerek játszották a főszerepet, s végezetül felcsendült a Honfoglalás c. film szépséges betétdala.

Dévai Nagy Kamilla vasárnap Tiszaújhelyen, Szőlősgyulán és Akliban, hétfőn Aknaszlatinán és Nagypaládon, kedden pedig Nagyszőlősön lépett fel.

elem