Vinszkij lemondott, de indul-e az elnökválasztáson?

A közlekedési miniszter távozott

2009. június 26., 10:00 , 441. szám

Az elmúlt héten váratlanul benyújtotta lemondását Joszip Vinszkij közlekedési és hírközlési miniszter. A politikus bejelentését mindenekelőtt a közte és Julija Timosenko kormányfő között politikai, gazdasági és káderkérdésekben kialakult komoly nézetkülönbségekkel indokolta. Megfigyelők ugyanakkor elsősorban a döntés politikai hátterére hívják fel a figyelmet.

Joszip Vinszkij politikusi előéletéről tudni kell, hogy évekkel ezelőtt az Ukrán Szocialista Párt (SZPU) tagjaként tűnt fel az ukrán közélet egén, ám az SZPU, a Régiók Pártja (PR) és a kommunisták (KPU) koalícióra lépése után tiltakozásul elhagyta pártját. A legutóbbi előrehozott parlamenti választásokon a Julija Timosenko vezette BJUT választási tömörülés listáján bejutott a parlamentbe, majd 2007 decemberében közlekedési és hírközlési miniszterré nevezték ki a hajfonatáról közismert miniszterelnök második kormányába. Azóta Vinszkij a kormányfő és pártvezér megbízható katonájának számított, bár az utóbbi időben mintha meginogni látszott volna ez a bizalom; különösen, amikor elterjedt a hír, hogy esetleg indul a közelgő elnökválasztáson.

Vinszkij lemondását kommentálva mindenekelőtt az általa vezetett tárcával kapcsolatos kérdésekre tért ki. Elmondta egyebek mellett, hogy szerinte a miniszterelnök blokkolja az ágazat számára rendkívül fontos reformokat, illetve visszatartja a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésével kapcsolatos infrastrukturális beruházások finanszírozását. Érvelését látszott alátámasztani, hogy maga Viktor Juscsenko államfő is a kormány sikertelenségével igyekezett magyarázni a történteket, azaz a miniszter lemondását a sajtónak. Más kérdés, hogy a politikai szakírók szerint ezzel a meglehetősen átlátszó húzással az elnök nyilvánvalóan csupán kihasználta az alkalmat, hogy egy újabb ütést vigyen be első számú ellenfelének, Julija Timosenkónak.

Egészen másként látja az esetet Olekszandr Moroz szocialista pártelnök. Szerinte most ismételten beigazolódott, hogy Julija Timosenkóval lehetetlen együttműködni. "Timosenko egyszerűen leütötte őt (mármint Vinszkijt - a szerk.), mint egy gyalogot, felváltva egy figurát a miniszteri kabinetben egy másikra" - mondta.

Moroz vélekedését látszik alátámasztani, hogy bár Vinszkij továbbra is makacsul tagadta az elnöki ambícióiról felröppenő híreket, néhány nappal lemondásának bejelentése után már nem pusztán szakpolitikai kérdésekről beszélt a sajtónak, hanem politikaiakról is, sőt kijelentette, ismeri további kompromittálásának tervét. Mint elmondta, viszonya Timosenkóval tavaly ősszel romlott meg, miután bírálta a BJUT és a PR közötti koalíció létrehozásának elképzelését. "Sosem hittem volna, hogy a miniszterelnök féltékeny lesz amiatt, hogy én reklámozva ezt (az elektronikus jegyet) többször fogok feltűnni a tévéképernyőn, mint ő" - tette hozzá, utalva arra, hogy az ellene utólag, azaz lemondásának bejelentését követően felhozott vádak egyike szerint az Ukrposta és a vasút pénzeit szándékozott felhasználni elnökválasztási kampányához.

Ezek után az sem okozott meglepetést, amikor Vinszkij bejelentette a BJUT-hoz tartozó Batykivscsina pártból való kilépését. Nem sokkal később ismertté vált, hogy két hozzá közel álló politikus, Hennagyij Zadirko és Volodimir Kaplijenko törvényhozási képviselők is távozni szándékoznak a pártból. Igaz, a két politikus mindjárt jelezte, nem kívánják elhagyni a BJUT parlamenti frakcióját, mivel az automatikusan képviselői mandátumaik elvesztésével járna.

Távozó minisztere bejelentéseit követően Julija Timosenko meglehetősen kemény szavakkal bírálta Vinszkijt, s hangsúlyozta, hogy az általa egyebek mellett korruptnak nevezett politikus kiválása nem gyengíti, hanem éppen ellenkezőleg: erősíti kormányát és pártját. Megfigyelők ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy bár az eset valóban nem rendítette meg a kormányfő helyzetét, mégiscsak annak a jele lehet, hogy ritkul körülötte a levegő, néhány hónappal ezelőtt még sziklaszilárdnak tűnő pártján belül is megjelentek az első repedések.

hk