KMPSZ-tábor Tiszapéterfalván

2009. július 10., 10:00 , 443. szám

Immár tizennegyedik alkalommal vette kezdetét július 5-én Tiszapéterfalván az ének-, zene-, néptánc- és kézművestábor. A KMPSZ által szervezett táborozással egy időben zajlik a pedagógusszövetség Kölcsey Nyári Pedagógusakadémiája is, melynek ének-zene szakos résztvevői szintén Tiszapéterfalván vesznek részt továbbképzésen. A foglalkozások a Péterfalvai Református Líceumban és parókián, a Tiszapéterfalvai Művelődési Házban és a Művészeti Iskolában zajlanak.

A táborozásról Pálné Jancsó Katalin zenetanár informált bennünket, aki elmondta: "A tábor munkájában kb. 170 Kárpátaljáról, Szlovákiából és Magyarországról érkezett gyerek és felnőtt vesz részt. Számukra kezdő és haladó táncoktatás folyik Széphalmi Zoltán, Tóth Judit, Busai Zsuzsanna és Busai Norbert magyarországi táncoktatók irányításával. Van még hangszeroktatás a Galga zenakar tagjainak - Pál Lajos, Pál István, Karacs Gyula, Packart András, Unger Balázs -vezetésével, valamint kézművesség helyi, illetve debreceni mesteremberek irányításával. Pál Eszter népdalok tanításával foglalkozik."

A táborhoz kulturális programok is kapcsolódnak: a hivatalos megnyitó a veresegyházi hagyományőrző együttes műsorával kezdődött. A hét közepén a tiszapéterfalvai zeneiskola volt tanítványaiból összeállt Bürkös zenekar adott koncertet. A programban szerepelt még templomi hangverseny egy továbbképzőkből álló vegyes kar részvételével, akik a tábor alatt tanult darabokat adták elő. Ugyanekkor fellépett a viski születésű, a Budapesti Zeneakadémián tanuló tehetséges fiatalember, Bacsi János. Mindezen előadások egyben jótékonysági koncertek is voltak, melyekkel a Péterfalvai Református Líceumot, a Tiszapéterfalvai Művelődési Házat és Művészeti Iskolát támogatták. Végezetül Pál Katalin elmondta: a résztvevő gyerekek nyolcvan százaléka visszajáró, idén is túljelentkezés volt, ami jelzi a tábor eredményességét és működésének hasznosságát.

Ugyanekkor zajlott Tiszapéterfalván a pedagógusszövetség Kölcsey Nyári Pedagógusakadémiája is alsó tagozatos tanárok, óvoda- és zenepedagógusok részvételével, melyen mintegy negyvenen vettek részt, valamint kilenc főiskolás diák. Számukra többek között olyan oktatók tartottak előadásokat, mint Németh István, a Budapesti Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének főmunkatársa, Király Zsolt, a Debreceni Kossuth Gimnázium tanára, Kész Margit, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola előadója, Pál Lajos karnagy és Pál Katalin zenetanár, valamint Juhász Attila gyermekjáték-oktató.

A szervezésben a KMPSZ-en kívül oroszlánrészt vállalt a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola, a Szarvasi Hagyományőrző Közalapítvány, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület és a Galga zenekar. A rendezvényt a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium is támogatta.

F. Zs.