Folytatódik a pedagógus-továbbképzés
Július 13-án vette kezdetét a KMPSZ által az idén immár nyolcadik alkalommal megrendezett Kölcsey Nyári Pedagógusakadémia II. turnusa, melynek keretében ezúttal angol nyelv és irodalom, biológia és kémia, fizika, valamint magyar nyelv és irodalom szakos tanárok továbbképzésére kerül sor. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (KMF) zajló képzés július 17-én ér véget.
A főiskola Győr termében tartott megnyitón a KMPSZ és a KMF elnöke, dr. Orosz Ildikó üdvözölte a továbbképzésre jelentkezett pedagógusokat, majd a továbbképzés gyakorlati jelentőségéről, újdonságairól beszélt. Mint mondta, megállapodás született a főiskola és a megyei pedagógus-továbbképző intézet között, mely szerint a Kölcsey Nyári Pedagógusakadémia tanfolyamai szerves részét képezik a pedagógusok ötévenkénti kötelező továbbképzésének, amely elengedhetetlen a minősítéshez (atesztációhoz). A megyei oktatási osztály oklevelét azok a pedagógusok kapják meg, akik részt vettek a nyári akadémia szakirányú képzésén, majd a megyei továbbképző intézet kéthetes tanfolyamán, melyre ősszel kerül sor.
A kéthetes tanfolyam lebonyolításának helyszíne azonban nem mindenkinél lesz ugyanaz. Orosz Ildikó ennek kapcsán elmondta: a magyar szakos pedagógusok létszáma elérte az egy csoport elindításához szükséges 25 főt, ezért ők a megyei pedagógus-továbbképző intézet őszi tanfolyamát Beregszászban, a főiskola bázisán végzik majd. A többiek esetében is elismerik a július 13-17. közötti továbbképzést, de mivel a csoport létszáma nem érte el a 25 főt, az őszi kéthetes továbbképzés helyszíne Ungváron lesz, s ezek után kaphatják meg a megyei oktatási osztály oklevelét.
Üdvözölte a pedagógusokat dr. Soós Kálmán, a KMF rektora is, aki gratulált a KMPSZ, a főiskola és a megyei pedagógus-továbbképző intézet összefogásához.
Majd bemutatásra kerültek a csoportfelelősök: az angol nyelv és irodalom szakosoknál Lizák Katalin, a főiskola angol tanszékének koordinátora, a biológia és kémia szakosoknál Kohut Erzsébet, a főiskola biológia tanszékének koordinátora, a fizika szakosoknál Stéfán Sándor, a KMPSZ elnökségének tagja, a magyar szakosoknál pedig Riskó Márta, a KMPSZ Beregszászi Regionális Szervezetének elnöke, a KMPSZ elnökségi tagja.
Ezt követően Orosz Ildikó Mi lesz veled, magyar nyelvű oktatás? című előadásával kezdetét vette a munka. A hét folyamán többek között olyan kiemelkedő szakemberek tartanak előadásokat, mint az ELTE BTK Amerikanisztikai Tanszékéről Dr. Kövecses Zoltán, az MTA doktora, Jámbor János író (Dunakeszi), Stephen Clark angol anyanyelvű tanár (Nagy-Britannia), Jendrék Miklós, a Váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium előadója, Kása Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem prorektora.
halász