Gyermekeink dackorszakairól

Mottó: „Ha gyöngyöt találsz, / te fűzd arany-pókháló-húrra, más ne köthesse hajóvontató kötélre.” Ká

John Steinbeck Kedves csirkefogók c. könyvében írja, hogy a gyerekekhez két dolog szükséges úgy isten-igazából: gyengéd lélek és acélidegzet. A legtöbbször sajnos épp ez utóbbi hiányzik a fiatal anyukákból, apukákból. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy nehéz az élet, sok a munka, fáradtak, ingerlékenyek, a mindennapok hajszájától elfásultak. Bizonytalanok a mában, reménytelenek a holnapban.

De mégis: mindennek dacára szakítsanak mindennap legalább 30-45 percet idejükből, például este, elalvás előtt, hogy beszélgessenek, mókázzanak a gyermekkel. Az a fontos, hogy csak vele foglalkozzanak. De mindennap, hogy a gyerek biztos lehessen benne: ezt az időt vele és csakis vele fogjuk eltölteni!

Nagy érzelmi kötőerő a családban a nagymama vagy nagyapa. Ezek az idősödő emberek unokáiknak szeretnék átadni szívük minden melegét, élettapasztalatuk legjavát. Ne akadályozzuk, hanem támogassuk őket ebben!

Gyermekünknek mondjuk meg bátran (akár naponta többször is), hogy nagyon, de nagyon szeretjük őt. Így töretlenül formálódhat természete, egészséges önbizalma, önbecsülése, tűrőképessége, önfegyelme.

A szülői szeretet legnagyobb próbakövei: a dackorszakok.

Az első úgy a harmadik-negyedik év táján lép fel. Gyermekünk először életében tudtunkra adja, hogy bizony nem ért velünk egyet. Megdöbbenünk? Felháborodunk? Is, is, talán! De soha ne engedjük szabadjára érzelmeinket! Ne feledjük, hogy csak nagy-nagy türelemmel, kedvességgel, mindent megbeszélve lehet orvosolni a problémákat. Magunkba szállva esetleg saját hibáinkat is észrevehetjük...

Nagyon fontos a gyermek számára a játék. Ebben soha ne korlátozzuk, mert fellázad! A kisgyerek mozgása, gondolkodása, beszéde a játék során fejlődik leginkább.

Végzetes hiba a gyerek ijesztgetése, megfélemlítése is. Ne tegyük! Ez érzelmi bizonytalanságot idéz elő. A gyermek 7-8 éves koráig elhisz mindent, amit a szülei mondanak neki. "Ne menj a pincébe, mert ott lakik a fekete ember!" – mondja az egyik anyuka a gyermekének. "Majd ad neked a doktor bácsi egy nagy injekciót, ha rossz leszel!" – így a másik. Ezek a szavak szétrombolják a biztonságérzetet. És a gyerek fél, retteg, álmában kiáltozik. Az ilyen gyerekből gerinctelen, lakájtípusú ember lehet – vagy ellenkezőleg: fellázad, világgá megy.

A második dackorszak a gyerek 6-7 éves korában kezdődik. Manapság többnyire ez idő tájt érkezik a kistestvérke, és a nagyobbik (gyakran jogosan) úgy érzi, hogy háttérbe szorult. Vele már nem törődnek, nem foglalkoznak annyit, mint a kistestvérrel. Néha ezt a szülők még azzal is tetézik, hogy a játékait is odaadják a kicsinek. A nagyobbik testvér féltékennyé válik, s bizony ez is ahhoz vezethet, hogy vagy fellázad vagy elbujdosik (ez a féltékenység-szindróma persze kisebb gyereknél is előfordulhat, ha nincs kellőképpen felkészítve a kistestvér érkezésére.)

Egy másik hibalehetőség, ha nem készítjük fel alaposan a gyereket arra, hogy a megszokott környezetéből hamarosan egy új, szokatlan világba fog kerülni, vagyis iskolába megy. Úgy érezheti, már nem szeretjük, ezért adjuk ki a házból. Mi mást tehetne – fellázad! Első felindultságunkban nehogy tettlegességre ragadtassuk magunkat, mert azt soha nem fogja megbocsátani nekünk!

A harmadik dackorszak – a pubertáskor, amely gyönyörű, de egyben igen válságos periódusa gyermekünk életének. Időben fel kell őt (de magunkat is!) erre készíteni. Sokat kell vele beszélgetni, elmagyarázva a lényeget, hogy ne az utca, a barátok, hanem mi legyünk azok, akik bármilyen kérdésre kimerítő választ adunk. A kislánnyal az anyuka, a kisfiúval az apuka találjon módot és megfelelő hangot a négyszemközti intim beszélgetésekre. Akkor járunk el helyesen, ha el tudjuk érni gyermekünknél, hogy ne zord szülőt, hanem segítőkész jó barátot lásson bennünk, hogy velünk beszélje meg mindazt, amit másképp idegenekkel, hozzá hasonló tapasztalatlan gyerekekkel beszélne meg. Legyünk mi a bizalmasai! Érezze és lássa: minket nem hagynak hidegen a problémái.

A lányoknál a pubertáskor kezdetét az első menstruációs időtől, vagyis a 10-12. év betöltésétől számítjuk. A fiúknál – az első erotikus álommal kísért éjszakai magömlés utáni időszak, vagyis általában a 12. születésnap utáni idő. Persze mindkét nemnél mindkét irányban lehetnek kisebb-nagyobb időeltérések, ami teljesen természetes.

A pubertás után beállott időt tinédzser- vagy kamaszkornak is szokás nevezni.

A tinédzser fiú (a férfi nemi hormonok intenzív termelődésének hatására) eleven, mozgékony, néha bizony agresszív. Csordultig tele van energiával, tenni akarással, világrengető és világmegváltó eszmékkel, szeretne mindenben első lenni. Igaz, még szögletesek a mozdulatai, nem egyenletes a mozgása, hamar zavarba jön, elpirul.

Türelemmel, szívvel, lélekkel, terelgessük érdeklődési körét, bátorítsuk, ne fukarkodjunk akár többször is megdicsérni, ha megérdemli. De vigyázzunk, ne gúnyoljuk, ha félórákat tölt indulás előtt a tükörnél, vagy ha naplót vezet, netán verseket ír. Ne hozzuk zavarba testi-lelki problémái, kételyei miatt. Inkább értessük meg vele, hogy mindez természetes, a férfivá válással együtt járó dolog.

Ami a kamaszodó lányokat illeti, náluk minden sokkal egyszerűbb és letisztultabb. Őket éveken át bűvöletben tarthatja a romantika, a plátói szerelem egy-egy filmcsillag, sportoló iránt. Néha álmodnak is vele – ez minden. Ha megóvjuk őket a pornófilmektől, az italtól, a rossz társaságtól – esténként nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket.

A lányok gyakran álmodoznak, sokan naplót vezetnek. Legyünk tapintatosak, nehogy azon kapjon bennünket gyermekünk, hogy beleolvastunk a naplójába, vagy elárultuk titkait valakinek is, mert ezért örökre eltávolodhat tőlünk, vagy szégyenében, bánatában elkóborolhat.

Láthatjuk tehát: nem könnyű dolog szülőnek lenni, de megéri! Pál apostol üzeni: ahol szeretet van – ott boldogság van. Ahol boldogság van – ott érdemes élni.

Dr. Kertész Árpád