Az UMDSZ Turóczyval akarja elvitetni a balhét

Dupka lemondott

2009. augusztus 14., 10:00 , 448. szám

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Országos Ellenőrző és Mandátumvizsgáló Bizottsága az elnökség megbízása alapján teljes körű vizsgálatot folytatott az Unió Kárpátaljai Jótékonysági Alapítvány tevékenységével kapcsolatban, melynek során a maga részéről jogsértést nem állapított meg. Ugyanakkor a jelentésbe foglalt szabálysértések mihamarabbi kiküszöbölésére és a hibák felszámolására szólította fel az Unió vezetőségét.

Dupka György, az Unió Kárpátaljai Jótékonysági Alapítvány elnöke vállalta, hogy záros határidőn belül rendezi mindazon elszámolási kötelezettségét, amely a Szülőföld Alap Irodával kötött szerződésnek megfelelően fennáll. Az UMDSZ elnöksége döntött arról is, hogy érvényteleníti a 2009. május 21-én kelt határozatát, amelyben felfüggesztette Dupka Györgyöt mindennemű, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségben betöltött választott és alkalmazotti státusban lévő tisztségéből – adta hírül szombaton a Kárpáti Igaz Szó.

A támogatások elszámolása körül kialakult ügyben érzett erkölcsi felelőssége miatt Dupka György azonban benyújtotta kérelmét az UMDSZ alelnöki tisztségéből való felmentésére. A kérelmet a szövetség soron következő közgyűlése hivatott elbírálni.

Az elnökség Turóczy István, az Unió Kárpátaljai Jótékonysági Alapítvány főkönyvelője esetében a május 21-i döntését változatlanul hagyta: felfüggesztését fenntartja, a pénzügyi és könyvelői fegyelemmel kapcsolatos szabályok megsértése ügyében további vizsgálatot rendelt el.

A hivatalos közlés elgondolkodtató, ugyanis az olyan súlyú könyvelői "szabálysértések", amelyek miatt már egy fél éve nem sikerült visszafizetni az eltűnt pénzt, a világon mindenütt törvénysértőnek minősülnek. Azt sem lenne könnyű az UMDSZ Országos Ellenőrző és Mandátumvizsgáló Bizottságának a hatályos törvények alapján megmagyaráznia, hogyan fordulhat elő egy ilyen jelentős ügyben, hogy a főkönyvelő bűnös, a felettese viszont nem. Dupka valószínűleg túl magasan van, és onnan túl sokat lát ahhoz, hogy őt is megvádolhassa az UMDSZ elnöksége.

Az esetleges félreértések elkerülése céljából Dupka Györgyöt is meg akartuk szólaltatni az ügyben, de megkeresésünkkor elmondása szerint éppen autót vezetett, ezért nem nyilatkozott. Azóta telefonját nem veszi fel.

bzs