A hit, remény és szeretet jegyében

Szent István-napi ünnepség Benében

2009. augusztus 21., 10:00 , 449. szám

Államalapító Szent István királyunkra emlékezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Benei Alapszervezete a helyi általános iskolában az elmúlt hét végén.

Az ünneplők az iskola tornatermében gyűltek össze, ahol Molnár László, a KMKSZ Benei Alapszervezetének elnöke üdvözölt mindenkit – köztük Sin Józsefet, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettesét, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnökét, valamint Sárvár község és a Sárvári Aranyhíd Alapítvány képviselőit. Az említett alapítvány az évek során több alkalommal támogatta Bene községet: többek között a rászoruló családokat, az óvodát és az iskolát, s ők adományozták az általános iskolában álló, tölgyfából készült Szent István-szobrot is.

A sárváriak ezúttal egy versekből és énekekből álló irodalmi műsort hoztak, melyben szent királyunkat és történelmünket idézték fel.

Majd Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke ünnepi beszédet mondott, melyben a kárpátaljai magyarságunk megmaradása és boldogabb jövőjének alakulása, valamint a más népekkel való békés együttélés kapcsán a hit, remény és szeretet fontosságát emelte ki. Szólt még Szent István államalapító tevékenységének jelentőségéről is, és felhívta a beneiek figyelmét arra, őrizzék meg szent királyunk intelmeit, hagyatékát. Majd ehhez a felhíváshoz igazodva Molnár Lászlónak egy beregi szőttest nyújtott át (Orosz Gizella munkája), melyen a következő felirat szerepel: "Őrizzük meg Szent István hagyatékát".

Végezetül az ünneplők az udvarra vonultak, ahol megkoszorúzták az általános iskola falán a magyar államalapítás millenniuma alkalmából állított emléktáblát, majd elénekelték a Himnuszt.

Az ünnepség lebonyolítását a KMKSZ BKSZ támogatta.

fzs