Egy majdnem titkos elismerés

Kitüntették Tóth Mihályt

2009. augusztus 28., 10:00 , 450. szám

Kiss Péter magyar társadalompolitikai miniszter az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta dr. Tóth Mihály "kisebbségi politikusnak, a jogtudományok kandidátusának, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Korecky Állam- és Jogtudományi Intézete tudományos főmunkatársának".

Elsőként Bársony András kijevi magyar nagykövet tett említést az ungvári magyar főkonzulátuson tartott ünnepi fogadáson arról, hogy az ott magyar állami kitüntetésben részesült három kárpátaljai közéleti és egyházi személyiség mellett Tóth Mihály személyében egy további honfitársunkat is kitüntették Budapesten. Ezután azonban hiába "nyálaztuk" át elejétől végéig az internetes magyar sajtót, egészen hétfőig sehol sem akadtunk a nyomára ennek a rejtélyes kitüntetésnek. A homály olyannyira sűrű volt, hogy nemcsak mi, "ellenzékiek" nem bukkantunk az esemény írásos nyomára, de vélhetően a kitüntetettnek egy "zöldebb" újságban publikáló elvtársai sem, hiszen az "Igazi" sem közölte szombati ünnepi összeállításában a hírt.

Egy pillanatra sem vonva kétségbe, hogy a magyar kormány azt tüntet ki, akit akar, mégis illik elgondolkodnunk azon, vajon miért találtatott érdemesnek az ismert kárpátaljai politikus a magyar állami kitüntetésre - különösen, mivel eleddig sehol sem látott napvilágot a hivatalos indoklás. Tóth Mihály érdemei között tarthatjuk számon egyebek között, hogy bár a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnökeként páratlan lehetősége volt az eredményes kárpátaljai magyar érdekképviselet kimunkálására, mégis első vezetője lett annak az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ), amelynek tagjai a KMKSZ-ből kiválva nagy valószínűséggel egyszer s mindenkorra megszüntették ennek az érdekképviseletnek az egységét. Ugyancsak ő volt az, aki a beregszászi járási adminisztráció vezetőjeként, formailag függetlenként, valójában és köztudottan mégiscsak az akkori hatalom jelöltjeként indult 1994-ben a parlamenti választásokon a megye egyetlen magyar többségű választókerületében, meghiúsítva ezáltal, hogy a magyarság jelöltje kerüljön be az ukrán törvényhozásba. A hatalom szerepét megválasztásában és parlamenti tevékenységének sikerét mi sem szemlélteti meggyőzőbben, mint hogy 1998-ban, a soron következő választások alkalmával Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke magabiztos fölénnyel utasította őt maga mögé az UMDSZ támogatása ellenére is. Azóta - 2006-ban - az Ukrán Szocialista Párt jelöltjeként, s megint csak az UMDSZ támogatásával ismét megpróbálkozott a parlamentbejutással, Moroz leáldozóban lévő csillaga azonban számára sem hozott szerencsét.

Hogy azután mindezért jár-e kitüntetés avagy sem, azt mindenki eldöntheti maga.

zzz