A második világháború-napjaink legfontosabb aktuálpolitikai eseménye

2009. szeptember 4., 10:00 , 451. szám

Melyik esemény számít aktuálpolitikainak és melyik történelminek? Nemrég volt a mohácsi csata évfordulója, amit egyértelműen történelmi eseménynek lehet tekinteni - egy augusztus végi török diplomáciai látogatás Magyarországon aligha okozhat botrányt. Azokat az eseményeket, amelyek közvetlenül befolyásolják az emberek hangulatát, a politikai döntéshozók megfontolásait, nem lehet történelemnek tekinteni. Az a történelmi eseménysor, amelynek tényeit valaki államhatalmi eszközökkel torzítja, hallgatja el, aktuálpolitikai kérdés.

A második világháborút Sztálin és Hitler robbantották ki, amikor a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékában felosztották egymás között Európát. A nürnbergi "per" következményeként Ribbentropot felakasztották, Molotov pedig élhetett és virulhatott, amíg el nem veszítette a hatalmi játszmát Hruscsovval szemben. Merthogy az aktuálpolitizált történelmet a győztesek írják, úgy, hogy az általuk elkövetett árulások, szószegések, népirtások, egyéb aljasságok hőstettekként szerepeljenek, vagy ha semmiképp nem lehet őket pozitívan beállítani, akkor sehogy.

A Szovjetunió hivatalos történetében ezért nem szerepelhetett a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradéka. Én még 1988-89-ben is érkeztem vitatkozni egyik tanárommal az Európa-felosztó záradék létezéséről vagy nem létezéséről. Gorbacsov akkor még mélyen a nyugati közvélemény szemébe nézett és azt mondta, nem volt ilyen. Szegény tanárom viszont a peresztrojka kellős közepén el kellett viselje, hogy visszakérdezek: ha nem állapodott meg Hitler és Sztálin Lengyelország felosztásáról (is), akkor hogyhogy nem keveredtek harcba egymással, amikor a Szovjetunió is megtámadta (szeptember 17-én) Lengyelországot. Ehelyett közös parádé volt Breszt-Litovszkban, majd a németek visszavonultak a demarkációs vonal mögé.

Anglia és Franciaország hadat üzent Németországnak a segítségnyújtási szerződésnek megfelelően, amit a lengyelekkel kötöttek. Segíteni nem segítettek. Azt viszont egészen ritkán kérdezik meg, hogy a Lengyelországot szintén megtámadó Szovjetuniónak miért nem üzentek hadat a nyugati nagyhatalmak. Merthogy azok megnyerték a hidegháborút is, a Szovjetunióval szemben tehát az ő érzékenységük a mérvadó. Az ő hitszegéseik, árulásaik, tömeggyilkosságaik nem kerülhetnek be a történelemkönyvekbe és a "fősodratú" újságírás publicisztikái, ismeretterjesztő írásai közé.

Nem véletlen, hogy a jelcini káosz után Putyinék egyik legfontosabb gondja visszahozni a második világháború értékelésének szovjet változatát. Jelcin még elismerte Katinyt és bocsánatot is kért érte, a jelenlegi KGB-s diktatúra viszont újra Sztálint méltatja, többek között azért a ravasz húzásért, ahogy a közelgő háborút sikeresen terelte nyugatra. Oroszország hiába árnyéka önmagának, megpróbálkozik azzal, hogy államhatalmi eszközökkel fesse fehérre agressziótól, népirtástól, rablástól, terrortól vöröslő történelmét.

A legérdekesebb azonban a vesztesek viselkedése. Azoknak ugyanis a győztesek saját szerepük befeketítését szánják. A német államnak a "bűnös nép" koncepciót kell sulykolnia saját népének tudatába. Az iskolákban, a sajtóban, az irodalomban, a filmekben. Kizárólag ők, és csakis ők a felelősek azokért a gaztettekért is, amelyeket ellenük követtek el. A szaktörténészeket, akik úgy próbálják feldolgozni a második világháborút, mintha csak a 30 éves háborút kutatnák, megbélyegzik mint nácibérencet.

A magyar közbeszéd polgárháborús. Vannak, akik a német mintájú "bűnös nemzet" koncepciót nyomatják. Vannak, akik 56-ra és a kommunista diktatúrára hivatkozva "áldozat-nép" státusra tartanának igényt a magyaroknak. (Ezen próbálkozás közben konkurálniuk kell a zsidókkal, örményekkel, lengyelekkel, sőt az ukránokkal is.) A két tábor egymást - ha őszinte - komcsinak, illetve nácinak tartja. Világos, hogy a győztesek támogatását maga mögött tudó "fasisztázó", "komcsi" tábor az erősebb, de már nem annyira, mint néhány éve, amikor a jelenlegi világrend még stabilabb volt. Hogy lesz-e változás, az nem szaktörténeti kérdés, mert a tények, amelyek alapján megírható lenne egy másik történelem, rendelkezésre állanak. A vesztesek azonban még nem állnak készen rá, hogy megrendeljék az új tankönyveket.

Kovács Miklós