Béni,

Búcsú S. Benedek Andrástól

ezen a néven ismertük, akik ismertük Európa legtökéletesebb és legszebb földrajzi formációjában, a Kárpát-medencében a szeptember nyolcadikán Budapesten elhunyt Stumpf Benedek András Arany János-díjas írót, költőt, művelődéstörténészt, irodalomtörténészt. De ha rá gondolunk, megkockáztathatjuk a polihisztor kifejezést is: az 1947-ben Munkácson született püspökfi, akinek az eszmélésétől kezdve egész otthoni kárpátaljai létét a KGB nyomasztó érdeklődése kísérte, a szellemi munka mellett mestere volt számos kétkezi foglalatosságnak, a kertművelésnek, a könyvkötésnek, a kőműves- és asztalosmunkának is. Ha szabad személyes emlékkel előhozakodnom, utóbbiaknak magam személyes haszonélvezője is vagyok. Elég körültekintenem lakásom könyvespolcain.

E sok szellemi tudás, a ragaszkodás mind egyetlen földrajzi pont, a hőn szeretett szülőföld, Kárpátalja felé irányult.

Ezt a tájat kellett otthagynia 1976-ban. A szovjet hatóság a halálos beteg Kovács Vilmos Magyarországra való kiszorítása után már őt sem akarta látni Kárpátalján, neki is követnie kellett a fóti halálba utazó íróbarátját. Érzéseit Itthontalanul című nagy versében így fogalmazta meg: "Kilépsz egy ajtón, s már nem vagy otthon./Átlépsz egy határt, és nincsen hazád."

A különös titkosszolgálati érdeklődés magyarországi életútján is kísérte: az Együtt című ungvári gépírásos folyóirat alapítóját Kádár Magyarországán eltanácsolták attól, hogy elhagyni kényszerült szülőföldje múltjával, irodalmával foglalkozzon. Erre csak a rendszerváltás utáni időszakban nyílott lehetősége. Elhatalmasodó betegségei mellett igyekezett megfelelni a rá rótt feladatnak. Költészete, az ő "őszikéi" ekkor teljesedtek be. Maradandót alkotott a kárpátaljai magyar művelődés történetének megírásában, a ruszin-magyar együttélés gondolatának újjáélesztésében. Bizonyos vagyok benne, hogy művei hatással lesznek a jövendő nemzedékek gondolkodására.

A karácsfalvai görög katolikus líceum tanévnyitója után közös barátunk, Vári Fábián László gyógyszereket és az Együtt új számát küldte el neki. Egy héttel ezelőtt volt még alkalmunk találkozni. Örült az otthonról érkezett csomagnak, s arról beszélt, mit kellene még megírnia múltunknak, a magyar polgárjogi mozgalomnak abból a szeletéből, amelynek rajta kívül már csak a néhaiak, Kovács Vilmos és Fodó Sándor voltak a tudói. Örök igazság, hogy sem napját, sem óráját nem tudjuk, hogy mikor kell elszakadnunk a földi dolgoktól. Ez igazolódott be szeptember 8. éjszakáján is. A meg nem írt történetek Vele szálltak a sírba.

Tóth István