Lehetőségek és kitörési pontok

Befektetés-ösztönzés a magyar–ukrán határövezetben

2009. szeptember 11., 10:00 , 452. szám

A Kárpátaljai Megyei Tanács és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. szervezésében 3 napos tréningre került sor szeptember 3-5. között Ungváron a Befektetés-ösztönzés a magyar–ukrán határövezetben projekt keretében, melyen mintegy 40 szakember és önkormányzati vezető vett részt.

A média képviselőit tájékoztatva a rendezvény céljáról Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökhelyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke fontosnak nevezte a megye gazdaságának fejlődése szempontjából az ilyen projektekben való részvételt, mert ezek a befektetések bevonását ösztönzik. Nagyon fontos továbbá – és ezt a célt szolgálják a felek által szervezett tanácskozások, felmérések –, hogy az érintettek tudomást szerezzenek a lehetőségekről, arról, hogy hová érdemes befektetni.

Kósa Tímea, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség igazgatója elmondta, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanáccsal közösen nyújtottak be pályázatot a projektre, mely az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus anyagi támogatásával valósul meg. Az Ügynökség 2009 márciusában kezdte el a projekt megvalósítását, amely a gazdaságot kívánja megmozdítani, fellendíteni a térségben. A projekt lényege, hogy felmérje, egységes adatbázisba foglalja Szabolcs-Szatmár-Bereg és Kárpátalja megyék befektetésre alkalmas területeit. Az Ügynökség partnere a Kárpátaljai Megyei Tanács, melynek legfontosabb feladata a potenciális befektetési területek felmérése és koordinálása ukrán oldalon, illetve a résztvevők toborzása a program rendezvényeire.

Megtudtuk, hogy a projekt költségvetése 14 millió forint (50 ezer euró). Azon túl, hogy elméleti tudást kívánnak átadni, szeretnék, ha közös kitörési pontokat is meg tudnának határozni – adott rövid tájékoztatást a projektről az igazgatónő. A tervek szerint közös weboldalt hoznak létre, mely tartalmazza majd a két megyében található befektetési lehetőségeket, a befektetői körökhöz is eljuttatják az aktuális információkat, és ezáltal lesz igazán eredményes a projekt.

Lapunk érdeklődésére Kósa Tímea elmondta, hogy szerinte Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számára a fejlődési és kitörési pontot a határ menti együttműködések jelenthetik. Brenzovics László pedig így értékelte a rendezvényt: "Egész Kárpátalja és különösen a magyarság számára rendkívül fontos a befektetés-ösztönzés, hiszen a magyarság döntő többsége az ukrán–magyar határ mentén él. A két szomszédos megye együttműködését elősegíti a vidék közös múltja és közös értékei. A befektetés-ösztönzéshez bizonyos tudásra is szükség van, melynek megszerzéséhez az ilyen rendezvények is lehetőséget nyújtanak."

-figyelő-