Megjelent az Irka őszi száma

2009. szeptember 25., 10:00 , 454. szám

Az Irka című közkedvelt kárpátaljai gyermeklap idei harmadik számának sárgásbarna színe is jelzi, hogy itt az ősz.

A fokozatosan téli álomba szenderülő természet és az iskolakezdés hagyományos évszakának szentelt lapszámba többek között Kányádi Sándor, Majtényi Erik, Zs. Nagy Lajos, Szalai Borbála, Weinrauch Katalin, Szepesi Attila, Juhász Gyula, Szabédi László, Móricz Zsigmond verseiből válogattak a P. Punykó Mária vezette szerkesztők. A prózát ezúttal Varga Domokos, Fenyvesi Félix Lajos, Dávid Antal "szolgáltatja" a legifjabb olvasóknak, akik egyébként ezúttal is megkapják a maguk meseadagját, amennyiben olvashatnak a Béka-királyfiról, a sünistenről és a tűzről, valamint a récék esetéről a rókával. Ugyancsak az ő figyelmükbe ajánljuk a görög regevilág ismert alakjának, Thézeusznak a kalandjait Takáts György tolmácsolásában.

A nagyobbaknak, akik számára az olvasás hovatovább nem csupán szórakozást, hanem ismeretszerzést is jelent, ajánlhatjuk az Olasz Tímea szerkesztette Útravaló rovatot, illetve az ahhoz kapcsolódó Bibliai ábécét, a Számítógép-sulit, amely Pallay Dezső jóvoltából ezúttal a Microsoft Excel nevű programot mutatja be, a Kárpát-medence magyar nyelvű testvérlapjaiból válogató Körbenéző rovatot, az immár harmadik alkalommal jelentkező Emberismeretet, vagy a Mindenfélét, amely ezúttal egyebek mellett megemlékezik az aradi vértanúkról és A magyar művelődés nagy alakjai sorozatban Kőrösi Csoma Sándorról ír.

A játszani, kikapcsolódni vágyóknak szolgál ötletekkel az Irka Nyitva van az aranykapu című rovata, illetve a Tündérujjak, amelyből megtudhatjuk például, hogyan bújhatunk át egy papírlapon.

Végül, de nem utolsósorban, azok sem maradnak munka, illetve szórakozás nélkül, akik még csak ezután fognak megtanulni olvasni, illetve továbbra is szeretik a rajzolást, hiszen ezúttal is jelentkezik a Gabóda Éva szerkesztette Döngicsélő. Számukra - de a nagyobbaknak is - Kulin Ágnes, a lap grafikusa gondoskodott megfelelő mennyiségű rajzolni-, illetve kifestenivalóról.

hk