Ünnepi lelkészszentelő közgyűlés vasárnap

Beregszászi református templom

2009. október 16., 10:00 , 457. szám

A Kárpátaljai Református Egyház október 11-én egyházkerületi közgyűlést tartott a beregszászi református templomban, melynek keretében sor került nyolc lelkész felszentelésére, hitoktatói és lévita oklevelek átadására, valamint a Sárospataki Református Teológiai Akadémián és a Debreceni Hittudományi Akadémián végzett kárpátaljai vallástanárok és lelkipásztori munkatársak ünnepélyes beiktatására.

Az ünnepi alkalmon Zán Fábián Sándor püspök a 90. zsoltár válogatott versei alapján hirdetett igét. Mint mondta: "A mai nap bizonyítéka annak, hogy az Úr rajtunk az ő tetteit láthatóvá tette. Valamikor 24 lelkésze volt a kárpátaljai gyülekezeteknek, biciklivel, rossz, rozoga autókkal próbálták megközelíteni az öt-hat, meg még ennél is több gyülekezetet vasárnaponként. Idős, sokszor fáradt, de nem megtört lelkészek, akiket nemegyszer próbáltak megtörni, nemegyszer kísértettek és nemegyszer fenyegettek. Ma Isten tette látható rajtunk: nyolc lelkipásztort, hét lévitát, hét hitoktatót, hét lelkipásztori munkatársat és két vallástanárt iktatunk be." Az utóbbi húsz év alatt a lelkészi kar tagjainak száma több mint nyolcvanra gyarapodott, 130 hitoktató oktat, folyamatos a lelkész- és hitoktatóképzés.

Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzője köszöntötte az ünnepi lelkészszentelő közgyűlés meghívott vendégeit, majd a határozatképességet megállapítva megnyitotta azt.

A közgyűlés meghallgatta és egységes határozata értelmében lelkészszentelésre bocsátotta Kacsó Gézát, aki 1981-ben született Gáton, jelenleg a Beregszászi Református Gyülekezet főiskolai lelkipásztora, mellette a Nagyberegi Református Líceum vallástanára és a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet alelnöke; Dancs Róbertet, aki 1982-ben Mezőkaszonyban született, jelenleg a munkácsi és szolyvai gyülekezetekben szolgál, valamit a KRISZ referens-lelkészeként is működik és a lévitaképzőn a missziológia tantárgyat oktatja; Molnár Lórántot, aki 1981-ben Csetfalván született, a mátyfalvai, tiszaújhelyi, valamint a feketepataki gyülekezetekben szolgál, a Máramaros-Ugocsai Református Egyházmegye sajtóbizottságának tagja és egyházmegyéjét képviseli az egyházkerület tanügyi bizottságában is; Harsányi Bélát, aki 1981-ben született Gáton, és az Izsnyétei Református Gyülekezetben szolgál; Pápai Gábort, aki 1980-ban Nagymuzsalyban született, jelenleg Tiszaújfaluban és Tiszaásványban szolgál; Bernát Tamást, aki 1981-ben Kisdobronyban született, a rahói és az aknaszlatinai gyülekezetekben szolgál; Jenei Károlyt, aki 1979-ben született Visken, jelenleg ott szolgál; ifj. Pocsai Sándort, aki 1980-ban született Beregrákoson, és jelenleg a csongori gyülekezetben szolgál. Héder János részletesen bemutatta a felszentelésre kerülő lelkészeket, majd mindannyian letették a lelkipásztori esküt, végül a püspök és a három egyházmegye esperese megáldotta az ifjú lelkészeket, egy igével áldást kérve rájuk.

A Kárpátaljai Református Egyházkerület zsinatának egyik tagja, Szántó János volt beregi esperes lemondott zsinati tagságáról, az ő helyét a sorban következő legtöbb szavazatot elért jelölt, Taracközi Ferenc beregszászi lelkipásztor foglalhatta el, aki a törvényeknek megfelelően szintén a közgyűlés előtt tette le esküjét, majd ő is püspöki áldásban részesült.

Három és fél esztendős képzést követően, az egyházkerület tanügyi bizottsága előtt sikeresen letette a vizsgákat hét lévita, akik ezúttal ünnepélyesen átvehették okleveleiket: Bálint Sándor, Kovács Sándor, Marton Árpád, Petrusinec Vladimir, Simon Sándor, Sütő József és Zsurki Jenő a püspöki tanácsok meghallgatását követően püspöki áldásban részesültek.

Ugyancsak sikeresen tette le az alkalmassági vizsgát Estók Andrea, Mészár Erika, Nagy Zsuzsanna, Sánta Diana, Szilágyi Olga és Varga Katalin hitoktató, ők a püspöki áldást követően ugyancsak ünnepélyesen átvehették okleveleiket.

Tanulmányaik végeztével felszentelték a Sárospataki Református Teológiai Akadémián és a Debreceni Hittudományi Egyetemen végzett kárpátaljai vallástanárokat és lelkipásztori munkatársakat. Héder János főjegyző bemutatta a Debrecenben most végzett két vallástanárt: a viski Jenei Évát, aki a Técsői Református Líceumban oktatja a felnövekvő nemzedéket, valamint a beregújfalui Tihor Melindát, aki a nagyberegi gyülekezet hitoktatójaként teljesít szolgálatot. Bemutatta továbbá a sárospataki teológián végzett lelkészi munkatársakat: Keresztyén Anettet, Kiss Gabriellát, Barna Györgyöt, Gogola Istvánt, Csernyiga Gyulát, Samók Attilát, Fodor Natáliát és Krémer Istvánt. Végül Zán Fábián Sándor püspök mindannyiukat megáldotta egy ige kíséretében.

Köszöntötte a szolgálatra felszentelteket, valamit a gyülekezetet Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház zsinatának alelnöke, majd átadta a kilenc magyar egyházkerület egységét szimbolizáló címerekkel díszített fehér zászlót.

A Beregszászi Kamarakórus éneklésével kért áldást a felszenteltek szolgálatára. Az Angliai Református Egyházat képviselő vendégek nevében Janett Davidson köszöntötte a felszentelt tisztségviselőket és elmondta, hogy a nyolc felszentelt lelkész közül négynek ők tették lehetővé az angliai tanulmányait, továbbá támogatják a Nagyberegi Református Líceumot.

Végül Csomós József püspök záróimádságával fejeződött be a az ünnepi közgyűlés.

Badó Zsolt