Cáfol a magyar kormányszóvivő

2009. október 30., 09:00 , 459. szám

Cáfolta a magyar kormányszóvivő a Kárpáti Igaz Szó információit, miszerint kedden ukrán-magyar-szlovák hármas kormányfői csúcsra került volna sor Csapon. Budai Bernadett a Magyar Televízió híradójának azt mondta, nem is terveztek ilyen találkozót, Magyarország nem kapott Ukrajnától hivatalos megkeresést az ügyben.

Mint a kormányszóvivő jelezte, alacsonyabb szinten sem várható egyelőre egyeztetés a három ország között.

Az UMDSZ szócsövének tekinthető ungvári lapban Dunda György főszerkesztő-helyettes nem hivatalos információkra hivatkozva adott hírt a készülő eseményről, elismerve, hogy a találkozó tényét sehol senki nem erősítette meg. Magyarországi források korábban a lapra hivatkozva azt írták, hogy az ukrajnai határvárosban állítólag napok óta tartanak az előkészületek az eseményre.

pszv