A kárpátaljai magyar oktatásról tárgyaltak

A magyar parlament külügyi bizottságában

2009. november 20., 09:00 , 462. szám

Nyilatkozatot fogadhat el a jövő héten a magyar Országgyűlés a kárpátaljai magyar oktatás védelmében - hangzott el a parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának keddi ülésén, amelyen meghallgatást tartottak az ukrajnai magyar oktatást ért hátrányos intézkedésekről.

Még a héten kidolgozzák annak a nyilatkozatnak a tervezetét, amellyel az ukránosítási törekvések miatt veszélybe került kárpátaljai magyar nyelvű oktatás mellett egységesen állnának ki a magyar parlamenti pártok. A dokumentum jövő heti parlamenti elfogadásával a nyilatkozatot javasló Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke és Kozma József (MSZP), a bizottság alelnöke is egyetértett.

Mindketten felhívták a figyelmet arra, hogy a kárpátaljai magyar oktatás ügyét nemzetközi fórumokon, például az Európai Unió illetékes fórumain is fel kell vetni.

Németh Zsolt a Fidesz álláspontját ismertetve elmondta, üdvözli, hogy a Külügyminisztérium november 13-án bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, de további lépésekre van szükség. Egy esetleges magyarországi kormányváltást követően Ukrajnának rendeznie kell a kárpátaljai magyarságnak hátrányos tankönyvrendeletet, "ellenkező esetben semmilyen euro-atlanti integrációban nem fogja Magyarország Ukrajnát támogatni".

A parlamenti nyilatkozat elfogadásának javaslata azután hangzott el, hogy az ülésen dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, valamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének helyettese, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke tájékoztatást adott az ukrajnai nemzetiségi oktatást, így a magyar nyelvű iskolákat sújtó újabb fejleményekről.

Brenzovics László tájékoztatta a külügyi bizottságot a kérdés körül Ukrajnában, illetve Kárpátalján kialakult politikai helyzetről. Mint rámutatott, az illetékes ukrán politikusok és hivatalnokok nem foglalnak nyíltan állást a magyar oktatást érintő kérdésekben.

Orosz Ildikó elmondta, hogy a következő tanévre vonatkozó tankönyvrendeléseket december 15-ig kell leadni Ukrajnában, de a 12 osztályos oktatásra áttérő tizedikesek számára nem szerepelnek a megrendelhető kiadványok listáján a magyar nyelvű tankönyvek. Orosz Ildikó elmondta azt is, hogy jövőre már csak ukránul lehet felvételizni Ukrajnában. "Mindez egy folyamat egyik állomása, egy újabb lépés a magyar oktatás felszámolására" - tette hozzá, megemlítve, hogy október óta az egyházi kézben lévő líceumok állami támogatását megvonták. (pszv/MTI)