Menekülttábor sutyiban?

Haromezer tiltakozo alairas

2009. november 20., 09:00 , 462. szám

Az elmúlt vasárnap rendkívüli falugyűlésen határozták el a munkácsi járási Fornos és Dercen lakói, hogy minden eszközzel tiltakoznak a két község között létesítendő menekülttábor ellen.

A derceni területen lévő, de Fornoshoz is igen közel fekvő egykori rakétabázis elhagyatott épületeiben már 2002-ben és 2004-ben is létre akartak hozni menekülttábort az illegális migránsok számára, de mindkét alkalommal megakadályozta ezeket a terveket a két magyar község lakóinak egységes és határozott fellépése. Mindezek ellenére november 11-én arról kapott információt Himinec György fornosi és Máté Gyula derceni polgármester, hogy a hivatalos nevén 77. számú katonai városkában, az említett egykori rakétabázison idegen emberek méréseket végeznek és fényképeznek. A két polgármester rögtön a helyszínre sietett, és az idegenektől megtudták, hogy a hadügy- és a belügyminisztérium képviselői mellett az НДІ Пройект Реконструкція Волиньський філіал" tervezőcég munkatársai azt vizsgálják, hogy miként lehetne a területen lévő egyetlen használható lakóépületet, az egykori tiszti lakásoknak helyet adó emeletes téglaházat az illegális menekültek befogadására alkalmassá tenni. Kérdésükre válaszolva az említett cég főmérnöke elmondta, hogy ők minisztériumi szintről kaptak arra utasítást, hogy senkinek ne szóljanak helyben, csak vizsgálják meg az objektumot. Erre mindkét polgármester azonnal tanácsülést hívott össze, amelyen rendkívüli falugyűlések megszervezéséről döntöttek mindkét községben, és aláírásgyűjtésbe kezdtek a menekülttábor ellen - tudtuk meg Himinec Györgytől.

A fornosi falugyűlésen, melyen részt vett e sorok írója is, bejelentették, hogy az 1482 lakosú faluban eddig több mint 1000 tiltakozó aláírás gyűlt össze a menekülttábor ellen. Fodor István, a Munkácsi Járási Tanács képviselője, a KMKSZ Derceni Alapszervezetének elnöke arra szólította fel a helyi tanácsot, hogy ne féljenek határozatot hozni a lakosság véleménye alapján a menekülttábor ellen, ugyanakkor kérjék az államot, hogy Fornoson új iskolát és az 1939-ben épült omladozó kultúrház helyett új művelődési házat építsenek, mert a helyieknek erre van égető szüksége, nem menekültekre. Horváth Bertalan, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke elmondta: a kérdéses katonai létesítmény és a lakosság megkérdezése nélkül a falu közelében létrehozott szeméttelep már így is elszennyezte a talajvizet. A lakosok végül egyhangú szavazataikkal arra hatalmazták fel a helyi tanácsot, hogy mindent tegyen meg a tábor létesítésének megakadályozása érdekében. Többen jelezték, hogy polgári engedetlenségben is részt vennének szükség esetén.

A derceni falugyűlésen a polgármester helyzetértékelése után Fodor Béla helyi lakos elmondta: "A korábbi lakossági tiltakozásokat követően a megyei tanács 2004-ben már egyszer pontot tett az ügy végére. Miért nem érvényes az a döntés továbbra is?" Fodor István arra kérte a falugyűlést, hogy hozzanak egy olyan határozatot, amelyben kérik az Ukrán Honvédelmi Minisztériumot, hogy a korábban a falutól állítólag bérbe vett területet helyrehozott és fertőtlenített állapotban adják vissza a helyi tanácsnak.

A falugyűlésen elhangzott, hogy sem a járás, sem a megye vezetése nem támogatja a derceni menekülttábor létrehozását, és hogy egy ilyen tábor egészségügyi és járványügyi szempontokból is aggályos. A falugyűlés közel 300 résztvevője egyhangúlag tiltakozott a menekülttábor létesítése ellen, majd megbízták a községi tanácsot, hogy beadvánnyal forduljon a megyei tanácshoz és az adminisztrációhoz, az illetékes minisztériumokhoz és a bevándorlási hivatalhoz, kérve őket, hogy álljanak el szándékuktól. Bár Dercenben közel kétezer ember már most tiltakozott aláírásával, arra is felhatalmazták a tanácsot, hogy ha szükséges, ez ügyben népszavazást kezdeményezzenek.

Badó Zsolt