Választási gázvita a mi zsebünkre

Gazdaság + politika

2009. november 27., 09:00 , 463. szám

Oroszország és Ukrajna megállapodott gázügyben, így idén télen talán elmarad a gázháború. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a gáz továbbra is politikai kérdés, s Vlagyimir Putyin orosz kormányfő úgy játszadozik az ukrán vezetőkkel, mint macska az egérrel. Számunkra mégis az a legfontosabb, hogy a gáz ára az elnökválasztást követően bizonyosan emelkedni fog, méghozzá meredeken.

Oroszország és Ukrajna korrigálja a kétoldalú gázszállítási szerződéseket - jelentette be Vlagyimir Putyin csütörtökön Jaltában Julija Timosenko ukrán kormányfővel folytatott megbeszélése után, és reményének adott hangot, hogy a szilveszter idén problémák nélkül telik el. Putyin azt is újra leszögezte: a fennálló szerződésben foglaltak ellenére, Oroszország nem fogja megkövetelni a bírságot, amelyet azért kellene fizetnie Ukrajnának, mert a szerződésben foglalt minimális mennyiségnél kevesebb gázt vett át az év során. Hangsúlyozta ugyan, hogy a Gazprom többi szerződésében is szerepel ez a pont, de azt mondta, tekintettel a két ország közötti különleges kapcsolatokra, e pont teljesítésétől az orosz fél eltekint, s annak érdekében, hogy ez a probléma ne ismétlődjön meg, a felek megállapodtak, hogy a jövő évre nézve csökkentik a szerződésben szereplő minimális mennyiséget. Érdemes azonban megjegyezni, hogy ismereteink szerint az idei bírság elhagyásának tényét semmilyen dokumentumban nem rögzítették a felek, holott volt már példa a múltban arra, hogy amennyiben az orosz nagyhatalmi érdek úgy kívánta, az efféle ígéreteket könnyen elfelejtették Moszkvában.

Mind Putyin, mind Timosenko elmondta, hogy az ukrajnai vezetékrendszeren átszivattyúzott gáz tranzitdíja a fennálló szerződés értelmében jövőre jelentősen megemelkedik: Putyin szerint az emelkedés 60 százalékot tesz ki, Timosenko azt hangsúlyozta, hogy a továbbiakban Ukrajna piaci árat kap a tranzitért. Putyint nyilván nem érdekelte különösebben, Timosenkót viszont vélhetően kényelmetlenül érintette ennek az átárazásnak az a vonatkozása, hogy jövőre Ukrajna is piaci áron kapja majd a gázt, azaz valószínűleg még az ezévinél is drágábban. Figyelembe véve, hogy Kijev már idén is csak az Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelének köszönhetően tudta megfizetni az orosz gáz árát, s hogy az IMF a további hitelezés egyik feltételéül szabta a lakossági energiaárak piaci szintre emelését, bizonyosra vehető, hogy az elnökválasztási kampány után rövidesen nyakunkba szakad az új, a jelenleginél lényegesen magasabb gázár, akárki legyen is Ukrajna következő elnöke.

Az orosz kormányfő megerősítette, hogy Ukrajna az év folyamán pontosan fizetett a gázért, s elégedetten szólt a két kormány együttműködésének alakulásáról is, egyszóval láthatóan teljes volt az egyetértés közte és Timosenko között. "Számunkra kényelmes Timosenko kormányával dolgozni. Amióta ez az együttműködés fennáll, a kétoldalú kapcsolatok stabilabbakká váltak és megerősödtek" - mondta Putyin, ismételten igazolva, hogy a politikában nélkülözhetetlen adottság a szelektív memória. Adott esetben azért, mert lehetővé teszi, hogy a feledés könnyű fátyla borulhasson arra, hogy néhány évvel ezelőtt az akkor még államfőként regnáló orosz politikus legszívesebben a börtönben látta volna az ukrán nemzet Juljáját. Kettejük mostani egymásra találására csak az vetett némi árnyékot, hogy megengedtek maguknak egy-két a diplomáciában igen otrombának számító megjegyzést Viktor Juscsenko ukrán elnöknek címezve, amivel mindjárt elnökválasztási kampányműsorrá minősítették le közös sajtótájékoztatójukat. Pedig egy kormányfőtől talán elvárható lenne, hogy megvédje országa államfőjét.

Persze Juscsenkót sem kell félteni. A történethez tartozik ugyanis, hogy a Független Államok Közössége (FÁK) kormányfői értekezletének keretében tartott orosz-ukrán gazdasági kormányközi vegyes bizottság és a Putyin-Timosenko találkozó előestéjén az ukrán államfő honlapján Dmitrij Medvegyev orosz elnöknek címzett nyílt levelet tett közzé. Haladéktalanul módosítani szükséges az orosz-ukrán földgázszállítási megállapodást, ellenkező esetben a Naftogaz ukrán állami gázipari vállalat jövőre nem tud felkészülni a fűtési szezonra, ami az Ukrajnába, illetve Ukrajnán keresztül más európai országokba irányuló orosz gázszállítások "megbízhatóságát fenyegető potenciális kockázatok kialakulásához vezethet" - írta az ukrán elnök, úgy téve, mintha nem tudná, hogy országának kormányfője éppen azokban az órákban találkozik az orosz miniszterelnökkel. Ez legalább annyira otromba lépés volt, mint Timosenko és Putyin epés megjegyzései, de hát képzelhető, hogy mivel Juscsenko is érdekelt az elnökválasztási kampányban, levele elsősorban a választóknak szólt.

Nagyanyáink idejében még illetlenségnek számított a szomszédok előtt veszekedni, napjaink ukrán politikai elitje viszont bebizonyítja, hogy adott esetben még az is hasznos lehet, ha bevonjuk őket a civakodásba. Elfelejtik, hogy ez a játszadozás egy olyan arrogáns nagyhatalom esetében, mint amilyen Oroszország, életveszélyes játéknak bizonyulhat. szcs/MTI