Megvédeni az országot az államtól
"Meg akarom védeni az országot az államtól. Az ő államuk ellenségének nyilvánítottam magam, mert ez nem az az állam, amelyet 18 évvel ezelőtt fel akartunk építeni." Ezekkel a keserű és az ukrán nagypolitikában szokatlan szavakkal kezdte televíziós beszédét az Első Nemzeti tévécsatornán Anatolij Hricenko elnökjelölt.
A politikusról tudni kell, hogy Viktor Juscsenko közvetlen környezetéhez tartozott a narancsos forradalom idején, majd Timosenko első, Jehanurov és később Janukovics második kormányában is volt védelmi miniszter, 2006-ban pedig a Mi Ukrajnánk - Népi Önvédelem színeiben parlamenti képviselőnek is megválasztották.
Persze tudjuk, hogy a január 17-i elnökválasztás valójában mindössze két jelöltről szól: az ukrán nemzeti oldalt és Nyugat-Ukrajnát képviselő Julija Timosenkóról, valamint az ország keleti részén s az oroszajkú lakosság körében népszerű Viktor Janukovicsról. Ezzel együtt figyelemre méltó, hogy Hricenkót a közvélemény-kutatások a tíz legesélyesebb elnökjelölt között tartják számon, a politológusok szerint pedig nem a futóbolondok és radikálisok népes táborához tartozik, tehát ukrajnai viszonylatban komoly politikusról van szó.
Akkor hát miért kiáltotta ki magát mégis Hricenko az állam ellenségének, amivel jó néhány politikus kollégájából értetlenkedést, felháborodást, tiltakozást váltott ki? Mindenekelőtt látnunk kell, hogy Ukrajnában nem szokás különbséget tenni ország és állam között, holott könnyen belátható, hogy az ember adott esetben azt a földet és népet szereti vagy tiszteli, amelyen és amellyel él, s nem azt a hivatalnoki rendszert, amely azokon élősködik, arra a zászlóra és alkotmányra esküszik, amely ehhez az országhoz tartozik, s nem azokra a politikusokra, akik oly készségesen kisajátítják a nemzetvezér szerepkörét.
Ha viszont így szemléljük a dolgokat, mindjárt érthetővé válik, miért tartja magát a politikus az "ő" államuk ellenségének. Szerinte ugyanis ez a "fosztogatók, vesztegetők, szélhámosok és gyilkosok állama", amely "kizárólag magára dolgozik". A televíziós választási beszédből ítélve mindebből logikusan következik, hogy annak, aki nem ért egyet mindazzal, ami Ukrajnában mostanság történik, kötelessége felemelni a szavát ez ügyben.
A politikus további érvelését nem is érdemes idézni, leszámítva talán azt az állítást, hogy ez az állam Hricenko szerint nem ad lehetőséget polgárainak a normális életre, s nem védi meg az érdekeiket, amit mi magyarok sokszorosan megtapasztalhattunk a saját bőrünkön az utóbbi időben. A nemzetiségi kérdés tekintetében persze Hricenkónak sincs értékelhető álláspontja, sőt nyilatkozatainak egy alaposabb elemzése talán azt is kimutatná, hogy inkább a nemzetiségiek rovására nemzetállamot építeni szándékozók népes táborához tartozik. Példája mégis figyelemreméltó a tekintetben, hogy rámutat, miként nő és fogalmazódik meg egyre határozottabban a jelenlegi korrupt, bármiféle törvény betartására és betartatására alkalmatlan államhatalommal és politikai elittel szembeni elégedetlenség az országban.
Emlékezhetünk rá, mekkora felháborodást váltott ki a radikális jobboldali ukrán politikusok körében Kovács Miklósnak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének az a lapunkban megjelent írása, amelyben kifejti, hogy az ukrán államot mint ellenséges erődítményt kell felfogni, "ahonnan módszeresen tűz alatt tartják a kárpátaljai magyar közösséget". Nos, a "nasás" Hricenkóról senki sem feltételezheti - mint az ukrán radikálisok tették Kovács Miklóssal -, hogy háládatlanul az ukrán államiság ellen tör. Az exkatona és -hadügyminiszter ennek ellenére szinte szó szerint megerősíti a KMKSZ elnökének állítását, amelyet az az őt bíráló nacionalistáknak válaszul írt, miszerint az ukrán állam "a korrupció és a posztszovjet debilizmus erődítménye, s normális ember, a nyugati civilizáció képviselője nem tisztelheti, s még kevésbé szeretheti azt a képződményt, amely jelenleg ukrán államnak nevezi magát". Hricenko beszéde is igazolja, hogy nem árulás, hanem erkölcsi kötelesség szólni, ha az állam semmibe veszi a törvényeket, az embereket és jogaikat.
szcs
