A gyászos kimenetelű népszavazásra emlékeztek

2009. december 11., 09:00 , 465. szám

A kettős állampolgárságról rendezett gyászos kimenetelű 2004. december 5-i népszavazás ötödik évfordulója alkalmából szerveztek emlékestet múlt szombaton a budapesti Polgárok Házában anyaországi, erdélyi, bácskai, kárpátaljai, felvidéki politikusok, művészek részvételével.

Az est díszvendége Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök volt. Beszédet mondott Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Duray Miklós, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja alelnöke, Hende Csaba, a Magyar Országgyűlés jegyzője, a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, valamint Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke.

Kovács Miklós beszédében hangsúlyozta: december 5-én a magyarországi magyarság vizsgázott nemzettudatból, aminek eredményeként kiderült, hogy hány tagja van valójában a magyarországi politikai nemzetnek. A KMKSZ elnöke ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy a "mi" és "ők" fogalompárnak éppen ezért nem a "maradék Magyarországon" élőket és a határon túli magyarokat kell megkülönböztetnie. A választóvonal azok között húzódik a szónok szerint, akik a politikai nemzethez tartozónak vallják magukat, s ezért készek áldozatot is hozni - például elmennek szavazni a kettős állampolgárságért Magyarországon, vagy a magyar pártra voksolnak a határon túl -, valamint az etnikai magyarok között, akik minderre nem hajlandók.

Ahogy a politikusok, úgy a kulturális műsor szereplői is szimbolikusan a teljes Kárpát-medencét képviselték. Enyedi Ágnes Erdélyt, Ivanovics Tünde és Fábri Géza Délvidéket, Agócs Gergely Felvidéket, a Pál család Kárpátalját képviselte Budapesten. A műsorban szerepelt még Berecz András író, népmese- és énekmondó, valamint Pál István "Szalonna" kárpátaljai prímás és barátai. (hk/mno.hu)